Alig vártuk, hogy megérkezzen a Csodatanya újabb lakója Cézár, a bika. Dávid is már előre lelkesen mesélte Dávidkának, hogy Cézár Emília férje, és hogy nagyon szeretik egymást, csak úgy, mint apa és anya. Annyira tündéri módon ragozta, hogy egyáltalán nem lepődtem meg, hogy amikor megjött a bika, szinte jobban örült neki, mint a gyerek. Cézár mégiscsak egy bika :) Na nagy volt az öröm :) Lehetett játszani a legerősebb állattal, aki egyébként tényleg tekintélyparancsoló volt:)

2 nappal később Cézár eltűnt. Persze erre is apa adta meg a választ: a bikák szoktak ilyet csinálni; elcsavarognak, aztán visszajönnek a feleségükhöz. A bikák már csak ilyenek, egy cseppet se aggódjon Dávidka, Cézár meglesz.

Már 1 napja nem volt meg a bika, amikor kezdett nagyon rossz érzésem lenni, így tüzetesen átvizsgáltam a kertet. Sejthetően Pamára gyanakodtam. Még meg is könnyebbültem, hogy nem találtam meg a tüzes bikát. Dávid is kérdezgette sűrűn, hogy hol van, de mondtam, hogy nem került még elő. 

Két nap múlva viszont megtörtént a tragédia. Kimentem az udvarra és a lépcsőn ott hevert a szarv nélküli, szétrágott, csonka Cézár. Jaj, de szörnyű volt, komolyan mondom!

Némán megmutattam Dávidnak. Megdöbbenve állt ott, majd egy nagyon cifra mondat után kivette a kezemből Cézárt, és elkeseredve csak annyit mondott Dávidkának: látod kisfiam, így jár az a bika, aki elcsavarog otthonról.

Azóta, ha sorra vesszük a képről a tanya lakókat, minden egyes esetben Dávidka hozzá teszi Cézárnál, hogy Pama, Pama. Hát igen! Ezt valóban nem lehet elfelejteni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.