Dávidka most már mindenre tud válaszolni, és nem is akárhogyan. Ma nagyon formában volt a kicsi, egész kis csokorra való frappáns kis válasz gyűlt össze :)

Elkezdte turkálni az orrát, az édes kis ujjával. Kérdezem: mit keresel Dávidka? Mire ő: a kakast :)

Napközben mindig kérdezi, hogy hol van apa? Ma is. Mindig mondom neki, hogy apa dolgozik. Erre ma ő: kergeti a malacot. Nahát ez biztos, hogy nincs benne a munkaköri leírásában, így megdöbbenve kérdeztem, hogy milyen malacot? Hát Gastont, feleli ő. (Ez a neve a tanyás játékban a malacnak.) Mondom, hogy biztos, hogy nem kergeti apa Gastont. Erre ő, akkor lovat. Ágoston lovat. Na feladtam. Mondtam, hogy én nem tudok róla, de ez nem baj :)

Aztán felkérezkedett az ölembe. Éppen teáztam. Erre ő: anya segítek, segítek, közben nyúl a bögre felé, majd megissza a teám felét :)

A kis kakast is látta megint. Aztán szomorúan közölte, hogy elment. Kérdezem, hova ment? Válasz: Hazavitte az anyukája.

Este már nem feküdt be az ágyába, csak rám a matracra, mert közölte, hogy a kakas az ágyikóban van. És mondom nálunk a kakasnak külön ágya van? Büszkén felelte, hogy igen. Kérdezem tőle, hogy nem férsz el mellette? Határozott nem, nem volt a válasz :)

Most már arra is rájött, hogy esetleg Pamára "kenheti", ha valami rosszaságot csinált. Bent a szobájában már eltört a legós műanyag vödör, annyira nem vigyázott rá. Na ma közölte, hogy "anya, Pama megrágta!" :)  

Olyan aranyos volt kint a kertben. Voltak ma nálunk a szembe szomszédék is, nekik is van egy kisfiúk: 14 hónapos. Beszélgettünk, beszélgettünk, figyeltük, hogy ne essen el lépten nyomon a kisebbik gyermek, mire Dávidka kikukucskált az asztal végénél, és a legbájosabb arcával odasuttogta "Úristen! Locsol!". Annyira édesen hívta fel magára a figyelmet. Persze egyből ráfigyeltünk, na akkor már lehetett kiabálni a szállóigévé váló mondatot. 

Egyébként mostanában az a kedvenc elfoglaltsága a kertben, hogy odamegy a kicsi meggyfához, ahonnan már szépen lógnak a meggyecskék. Megáll, méregeti a "golyókat" (így hívja őket), majd finoman elkezdi "pöckölgetni" őket, és azt élvezi, hogy ide-oda libbennek a kis golyók :) Amikor vizes volt a sok eső miatt a gyümölcs, akkor még az esőcseppek mozgása is külön élvezetet okozott neki. Ezt a pöckölős hadműveletet egyébként olyan műgonddal tudja csinálni, olyan finoman nyúl hozzájuk, mintha azok a meggyecskék minimum drágakövek lennének. 

Ma ráadásul egy új játékot talált ki, ami sajnos kifogott rajtam. A tanya lakók egy kék zsákban vannak mindig, aminek összehúzható madzagja van. Na az üres zsákot a nyakába akasztotta a kicsi, majd egyesével adogatta nekem az állatokat, mondva, hogy ki hova nézzen, hol helyezkedjen el, mint egy nyakláncon. Ott lógott a tehén, a ló és szegény Celestina, a gazdasszony a nyakába, így közlekedett peckesen. Persze nem voltak nagyon stabilan rögzítve a tanyasiak, amiből nagyon nagy sírás-rívás és csapkodás lett, akárhányszor kiestek a helyükről :( Nem nőttem fel még a feladathoz, én még sose "fűztem" nagytestű műanyag tehenet, lovat egy láncnak tűnő madzagra, aminek egy zsák a vége, a szegény "akasztott" gazdasszonyról nem is beszélve. Szóval fejlődnöm kell, nincs mese.

Hát azt kell, hogy mondjam, hogy fel kell lassan kötnünk a gatyát, ha lépést akarunk tartani a gyermekünk fantáziadús, kreatív kis világával.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.