"Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szó az nincs, csak képzelet ...." Ez a dalszöveg jutott tegnap este eszembe, amikor a Halászbástyáról néztem az áradó Dunát. Na és persze az örök klasszikus vers:  "Alig hallottam sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély, Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

Hogyan kerültem ebbe a magasztos állapotba? Magam sem tudom, hogy alakult így!

Még szombat délelőtt a szomszédasszonyom mondta, hogy elmennek a kislányával és a férjével megnézni a Dunát. Még gondoltam is, hogy milyen jó ötlet. Akkor még meg sem álmodtam, hogy még ugyanezen a napon a várból fogom egyedül nézni a hömpölygő Dunát. Úgy alakult ugyanis, hogy a fiúk nélkül érkeztem a várba és várakoznom kellett. Ezer éve nem voltam fent, már teljesen elfelejtettem, hogy mit tud adni ez a csodálatos panoráma. Ráadásul a vár ezen oldalát még sose láttam. Korábban mindig diákcsoportot vittem,  rohanás volt általában, sose volt nyugi. 

És most? Egy álom volt az egész. Este már sehol nem kértek belépőt, így mindenhova felmentem, és végre vettem magamnak egy klasszik Magnumot, amit mindig sajnálok magamtól, és csak ültem kikönyökölve fenn a bástyán és ámultam, bámultam. Olyan terápiás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Aztán észrevettem, hogy egy kisfiú ugyanabban a pozícióban van, mint én. Miről álmodozhat? Hogy marad meg ez az este az emlékezetében? Min gondolkozhat?

És én? Olyan jó volt egy kicsit nekem is gyereknek lenni! Rácsodálkozni a világra! Aztán jött egy bohókás spanyol pár, akik a New York, New Yorkot énekelték, és abszolút semmitől és senkitől sem zavartatva magukat el kezdtek énekelve táncolni. És tényleg annyi szerelmes pár volt. Nagyon sok boldog, jó illatú szerelmes pár. Vajon összeházasodnak? Gyerekük lesz és egymásra vágják az ajtót? Ki tudja? Annyi élet és sors, és az épületek maradnak, a folyó pedig rendületlenül áramlik. Most éppen nagyon! Igazi katasztrófa turizmus alakult ki a Duna közelében, annyian akarták látni a nagy óriást. 

Ilyenkor minden annyira a helyére kerül a fejemben. Hogy mi a lényeges és mi nagyon nem az! Persze ebbe lehet, hogy az is segített, hogy délelőtt megint apa-fia program volt, és most már tényleg szántam magamra is időt! És nagyon jól esett!

Meg a mai nap is! Szeretek családi körben lenni. Együtt a gyerekek, nagy alvások (persze mindenki máskor :), nagy játékok (Pama is a pisis pelenkával :) ), nagy pancsizás (persze kakihegy a pancsi vízben :)  és utána a hirtelen jött fáradtság.

Szóval az első bográcsozás megvolt idén nyáron. Éljen, éljen! És! Lehoztuk végre a padlásról a nyári kerti cuccokat!!! Bár  igaz, hogy a létrán én voltam, és az éppen felém repülő székpárna 3 ból 3 tárgyat bowlingozott le, ami között volt egy üveg kancsó is. Dávid repítette felém, gondolván, hogy elkapom. Hát nem :( Borult minden! Férjem, Uram, Parancsolóm kiabál. Dávidka nyüszít, hogy mi történik. Erre Dávid :"Semmi baj Fiam, apád ideges, mert anyád béna" :) De ez kit érdekel :) Április óta le akarjuk hozni a cuccokat, júniusban ennyi vérveszteség belefér :)

És! És! Van víz a konyhában!!!!!!!!!!!! Konkrétan majdhogynem magától oldódott meg a dolog! És!!!!! Dávidka unokatestvérének olyan könyve volt, amiben szólt a kakas!!!!!! És! Érik a cseresznye!!!!!! 

Álom hétvégénk volt! Nagyon hálás vagyok érte! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.