Hát igen! Véglegesen rá kellett jönnöm, hogy valóban minden csak nézőpont kérdése!

Hétfőn a Nyíregyházi (Sóstói) Vadasparkban voltunk. Csodálatos hely, csodálatos állatok, csodálatos programok. Az én kisfiamat viszont egyedül a kakasok! érdekelték. Ráadásul a kis japán fajták a szabadban mászkáltak, úgyhogy a javasolt útvonal helyett mehettünk a kis kakasok után :) Ha nem látta őket a kicsi, állandóan kérdezgette, hogy a "a kakas hol van?". Annyira határozott volt, hogy még a zsiráfok is a kakasokat keresték :) Szóval az állatkerti móka vége az lett, hogy visszafele, amíg aludt a kocsiban Dávidka, a mamája vásárolt neki egy plüss kakast az egyik boltban, és mellé tette. Amikor felébredt, egyből észrevette és boldogan kiáltotta:"kakas". Azóta nagy az öröm!

Szóval azt gondoltuk, hogy semmi nem maradt meg a kis fejében az állatkertből, addig amíg a nővéreméknél furcsán köszöntötte Plutó kutyát. Meglátta, és többször odadugta az orrát a kutya orrához. Nem értettük :) Aztán felvett egy kis kavicsot a földről és a szájába tette. Na akkor jöttünk rá, hogy az állatidomárt utánozza, aki a fókával ugyanezeket a mozdulatokat csinálta. "Puszit" adtak egymásnak és az idomár folyamatosan jutalomfalatokat adott neki.

 Volt még egy nagyon megható pillanat, amit egyhamar biztos nem felejtek el! Láttunk egy orángután családot, ahol márciusban kis bébi született.

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/03/27/orangutanbebi_szuletett_nyiregyhazan/

Láttuk az igazi majomszeretetet :) Dávidka le se tudta venni róluk a szemét, ráadásul egy idő után odajött hozzám, és befészkelte magát az ölembe :) Nagyon jó érzés volt, mert egyébként nem nagyon szokott ilyet csinálni, nem abban a korszakban van :)

Maradandó élmény volt az biztos! Ma pedig már itthon voltunk, és természetesen nem volt ebédünk, így suhantunk is az IKEÁ-ba :)

Na természetesen itt már újra lehetett logisztikázni: gyerek, babakocsi, tálcahordókocsi, fizetés, helykeresés. Persze, hogy elfelejtettem az evőeszközöket és a szalvétát. Na mondjuk ekkor már izzadtam, ráadásul nagyon éhes voltam már. Visszacuccolni már nem akartam, így gyorsan felkaptam a kicsit, és rohantunk az evőeszközökért. Közben az egyik asztalnál jelez a kezével egy hölgy. Odafordulok, míg ő higgadtan, türelmesen, nyugodtan közli: "a cipőfűző".

Persze tudtam, hogy ki van kötődve, de még nem volt időm bekötni. Mondtam köszönöm, és robogtam tovább. Aztán mosolyogtam magamban: nos igen, pont annyi látszik belőlem, hogy nincs bekötve a cipőfűzöm, a magán kis kálváriám az nem. Hát igen! Minden csak nézőpont kérdése :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.