Két napja 3 gyermekes nagycsaládot alkotunk. Na ez már tényleg profiknak való szint. 10-es skálán egy gyerekkel általában 3-as szinten vagyok, ha nagyon belehúzok esetleg megugrom a 4-est.

Az elmúlt két napban viszont legalább 4 szintet ugrottam. Rekord idejű főzés, mosás, takarítás, rekord idejű elalvás, a mindennapi logisztikai kérdések percek alatti megoldásáról és mindenféle verzió kitalálásáról nem is beszélve. Ráadásul 3 gyerekkel már adagolni is finomabban kell a dolgokat nagy Dávidnak is, mert ugye nem mindegy, hogy egy gyerekkel akarok programot csinálni, vagy hárommal.

Én nem tudom apában milyen rugó van, de nagyon jól kezeli az összes ötletet, fáradtságot és persze a kis bénázásokat is.

Ennek ellenére tegnap fogalmam sem volt, hogy fogom neki elmondani, hogy a két nagyobbik gyermek este falat szeretne mászni :)

Többször beszéltünk telefonon, de nem tudtam előadni magam. Ráadásul egyre rosszabbodott a helyzet, mert mondta, hogy csak később tud hazajönni, mert nem úgy alakult a napja, ahogy tervezte.

Próbáltam a gyerekeknek pedzegetni, hogy nem biztos, hogy összejön az esti program. Nem mondtak semmit, el voltak foglalva az esti locsolással. Végül az annyira jól sikerült, hogy vizes party lett belőle, így az esti fürdést is letudtuk :) Mire Dávid hazajött, már frissen, száraz ruhában ültek a gyerekek, és vígan várták az esti vacsit.

Én már nagyon meg voltam szorulva, meg se mertem nyikkanni, főleg, hogy fél nyolc volt és még nem ettünk. 

Aztán a végén Dóri leányzó oldotta meg a dolgot igen kamikáze módon. Vacsora után feltette az egyszerű kérdést: "Megyünk?" "Hova?" - kérdezte Dávid. "Hát falat mászni!" - felelte vidáman Dóri. Jaj, most mi lesz! - gondoltam magamban megsápadva, főleg amikor Dávid kérdőn rám nézett. Mondtam a gyerekeknek, hogy azért ez nem így megy, meg így meg úgy. Erre ők: "Dehát már kész vagyunk!" (Mondjuk az nem volt véletlen, az igaz :))

És akkor Dávid megint rám nézett! Na ha ezt valaki lefotózta volna! Láttam a teljes hitetlenkedést a szemében, hogy vajon a reggel még oly nyúzott, kialvatlan felesége, hogy jut el estére oda 3 gyermek ellátása és gardírozása után, hogy este még másszon velük? Na mondjuk erre a kérdésre én sem tudtam volna neki válaszolni.

Mivel láttam, hogy sokkos állapotban volt, gyorsan megelőztem, és megígértem, hogy mindenben segítek neki, amit csak kér. Válasz: "Egy évig."

Jaj de megkönnyebbültem, persze rámondtam az áment :) Negyed kilenckor már a kocsiban voltunk és repesztettünk Budára a BME sporttelepre falat mászni. Mivel én se fogtam fel, hogy mit csinálunk, nagyon jól éreztük magunkat.

És a gyerekek?Vitte előre a kis motorjuk: szívvel, lélekkel csodálkoztak rá a kivilágított Lánchídra, a Dunára és a kalandra.

És így egy gyermek álma újra valóra vált.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.