Na megint megpróbálunk elutazni a Balatonra, lesz, ami lesz. Pénteken indulás, hétfőn érkezés elvileg. 

Megint elkezdtem készülődni, persze ettől megint hulla vagyok, plusz már párosul hozzá egy kis gyomorgörcs is, hogy mi van, ha valami megint közbejön. Na persze ez az amit nem szabad bevonzani, csak lazán :(

Na én estére már szétesek, olyan laza vagyok:( Ráadásul megint forróság van. Akkora de ja vu. 

Meglátjuk ... izgulok ... 

Na ez egy ilyen időszak, csupa érdekes név, csupa új dolog, csupa meglepetés!

Ma délután elmentek a Dávidka unokatestvérei az anyukájukkal haza :( Ahogy bent rendeztem vissza a gyerekszobát, azért nagyon összeszorult a torkom, elkeseredtem nagyon, hogy elmennek :( , olyan üres és csendes lett hirtelen minden körülöttünk:( Ráadásul Dávidka aludt amikor elmentek, így nagyon kereste a kis családot, amikor felkelt. Biztos kell egy pár nap mire egy kicsit visszaállunk a régi kerékvágásba.

Ráadásul még egy újdonság volt ma: végre elmentem sportolni este!!!!!!! Nagyon régóta terveztem már, de azt sose gondoltam volna, hogy egy vasgolyót fogok fogdosni, emelgetni, lóbálni 1 órán keresztül és még ezt élvezni is fogom. Ez a kettlebell. Ma próbáltam ki életemben először! Mondanom se kell, hogy már most érzem mindenem, amin nem is nagyon csodálkozom. 

Egyébként amikor megláttam az edzőt be se akartam menni az órájára, annyira féltem, hogy megesz reggelire! Magas, izmos nő, tele tetoválással és szigorú tekintettel. Na nekem annyi, gondoltam magamban! De aztán kiderült, hogy nagyon érti a dolgát és nagyon jó edző. Végül az győzött meg, hogy szülés után 140 kg volt. Eszembe jutott, hogy talán reklámfogásból mondják ezt a kamu szöveget, mert tényleg nagyon szép, kidolgozott a teste, de nekem bejött ez a szöveg, engem motivál. 

Holnap megyek gépre is, flabelos a neve. 10 percig kell rajta lenni, dolgozik helyetted a gép rendesen, olyan mintha 50 percet edzenél. Nagyon mama-barát módszer :) 10 percig még a gyermek is elvan babakocsiban, ha nincs kire bízni :)

Úgyhogy belekezdtem! Annyira sok fáradt energiám van, hogy ha nem akarok veszélyes hulladékká válni, valamit kezdenem kell magammal :) Úgy döntöttem, hogy a kettlebell és a flabélos lesz jó ideig a káros szenvedélyem, meglátjuk milyen kóros elváltozásaim lesznek :) 

Szombaton kivittük a gyerekeket a Kincsem Parkba. Egyikünk se volt még sose, fogalmunk sem volt, hogy mi vár majd ránk. 

Dávidka hamar feltalálta magát: futkorászott, lépcsőzött, nézte a lovakat a kis barátjával Lilivel. A nagyobbak bezsongtak, hogy fogadhatnak. A héten egyébként már teljesen elrontottuk őket azok után, hogy szinte minden nap voltunk a lottózóban állatos kaparós sorsjegyért. Egyébként a tigrises nagyon nyerőnek bizonyult. 

Szóval fogadhattak 200 Ft-ért. Névre mentünk természetesen, mi másra :) Dávidka keresztapukájáék is kint voltak, ők mindig szerelmes nevű :) lovakra fogadtak, és bejött nekik. Mi is nyertünk egy kis aprópénzt a hihetetlen nevű gyönyörű, kecses lovacskákkal. Mi persze a "pórnép" között voltunk, azért ahhoz még sokat kell nyernünk, hogy a fenti részbe bekerüljünk. Mondjuk nem mintha bármelyikünk is vágyna egy ilyen alkalomra :) Nagyon jó volt ez egynek. Mert ugye nem szokunk ki a lovira nyilvánvaló okokból. De kipróbáltuk!

Ma is láttunk pacikat, mert megint tanyáztunk. Most medencéztek is a gyerekek, meg volt kerti sütögetés és lovaskocsikázás is. Szuper volt. 

Szóval élményekben gazdag hétvégénk volt. Olyan jó lenne ráülni egy kicsit az eseményekre, feldolgozni, de mint tudjuk holnap munkanap, és persze romokban a háztartás :) Szerencse, hogy ma este ez még senkit nem érdekel, holnap meg már úgyis meg kell csinálni, és nem lesz idő siránkozni :)

Két napja 3 gyermekes nagycsaládot alkotunk. Na ez már tényleg profiknak való szint. 10-es skálán egy gyerekkel általában 3-as szinten vagyok, ha nagyon belehúzok esetleg megugrom a 4-est.

Az elmúlt két napban viszont legalább 4 szintet ugrottam. Rekord idejű főzés, mosás, takarítás, rekord idejű elalvás, a mindennapi logisztikai kérdések percek alatti megoldásáról és mindenféle verzió kitalálásáról nem is beszélve. Ráadásul 3 gyerekkel már adagolni is finomabban kell a dolgokat nagy Dávidnak is, mert ugye nem mindegy, hogy egy gyerekkel akarok programot csinálni, vagy hárommal.

Én nem tudom apában milyen rugó van, de nagyon jól kezeli az összes ötletet, fáradtságot és persze a kis bénázásokat is.

Ennek ellenére tegnap fogalmam sem volt, hogy fogom neki elmondani, hogy a két nagyobbik gyermek este falat szeretne mászni :)

Többször beszéltünk telefonon, de nem tudtam előadni magam. Ráadásul egyre rosszabbodott a helyzet, mert mondta, hogy csak később tud hazajönni, mert nem úgy alakult a napja, ahogy tervezte.

Próbáltam a gyerekeknek pedzegetni, hogy nem biztos, hogy összejön az esti program. Nem mondtak semmit, el voltak foglalva az esti locsolással. Végül az annyira jól sikerült, hogy vizes party lett belőle, így az esti fürdést is letudtuk :) Mire Dávid hazajött, már frissen, száraz ruhában ültek a gyerekek, és vígan várták az esti vacsit.

Én már nagyon meg voltam szorulva, meg se mertem nyikkanni, főleg, hogy fél nyolc volt és még nem ettünk. 

Aztán a végén Dóri leányzó oldotta meg a dolgot igen kamikáze módon. Vacsora után feltette az egyszerű kérdést: "Megyünk?" "Hova?" - kérdezte Dávid. "Hát falat mászni!" - felelte vidáman Dóri. Jaj, most mi lesz! - gondoltam magamban megsápadva, főleg amikor Dávid kérdőn rám nézett. Mondtam a gyerekeknek, hogy azért ez nem így megy, meg így meg úgy. Erre ők: "Dehát már kész vagyunk!" (Mondjuk az nem volt véletlen, az igaz :))

És akkor Dávid megint rám nézett! Na ha ezt valaki lefotózta volna! Láttam a teljes hitetlenkedést a szemében, hogy vajon a reggel még oly nyúzott, kialvatlan felesége, hogy jut el estére oda 3 gyermek ellátása és gardírozása után, hogy este még másszon velük? Na mondjuk erre a kérdésre én sem tudtam volna neki válaszolni.

Mivel láttam, hogy sokkos állapotban volt, gyorsan megelőztem, és megígértem, hogy mindenben segítek neki, amit csak kér. Válasz: "Egy évig."

Jaj de megkönnyebbültem, persze rámondtam az áment :) Negyed kilenckor már a kocsiban voltunk és repesztettünk Budára a BME sporttelepre falat mászni. Mivel én se fogtam fel, hogy mit csinálunk, nagyon jól éreztük magunkat.

És a gyerekek?Vitte előre a kis motorjuk: szívvel, lélekkel csodálkoztak rá a kivilágított Lánchídra, a Dunára és a kalandra.

És így egy gyermek álma újra valóra vált.

Hétfőn megérkezett a nővérem a két gyermekével. Kislánya 10, kisfia 8 éves. Imádja egymást a 3 lurkó, úgyhogy pöttyök ide vagy oda borítékolható egész hétre a jókedv, móka és kacagás. Persze az anyukáknak néha lefagy az arcáról a mosoly egy-egy akció láttán, de nincs mit tenni, nyár van, nem lehet négy fal között tartani a gyerekeket.

És akkor kezdjük a napot ... 

Mi van a végtelen előtt? Ha a végtelennek 8-as a jele, akkor végül is a O is végtelen, nem? Melyik a jobb, ha állandóan rászól a gyerekre a szülő, vagy ha laza, és azt mondja, majd megtanulja a saját kárán? Miért kell aludni a kisgyereknek, ha nem akar? Miért csak néhány Mercedes busz van Budapesten, miért nem az összes olyan? 

Közben reggeli, labdapumpálás, játszóterezés, csúszdázás, dombra mászás, gyümölcs vásárlás (mindenkinek más), édesség igény kielégítése a boltban, ebéd itthon, édesség készítés a nap fénypontjaként. 

És! Egy perc pihi! Ilyenkor tudnám aranyba foglalni a nevét, aki a telefonos játékokat kitalálta! Persze ez csak a következő etapig tart, utána lehet megint zizegni!

Szépek, elevenek, tehetségesek, kifinomult a lelkük: gyermekkoruk legszebb éveit élik.

Ennyi idősen arról álmodoztam, hogy milyen jó is lesz felnőni, hogy minden álmom valóra válhasson. Ma, ahogy néztem a gyerekeket láttam magunkat a nővéremmel ennyi idősen! Fel nem tudom fogni, hogy telt el ennyi idő, hogy már a saját gyerekeinket nézegetjük a játszótéren. 

Ráadásul jött a kontra! Eljött hozzánk a nővérem egyik régi barátja, akikkel annak idején a Balatonon ismerkedtünk meg. Mondja a nővérem neki, hogy te semmit nem változtál 20 év alatt. Gondoltam, mekkora túlzás ez a 20 éve, utána is számoltam, és pont annyi! És akkor jött a srác kérdése felém: neked hány gyermeked is van? Egy, kettő? Mondom neki egy. És szeretnétek kis testvért? Majd ránéz a hasamra, és mondja, hogy ja, már útban van? Nem, nem mondom neki leforrázva, ez még az ebéd :( (Tudtam, hogy nem kellett volna az utolsó lángost megennem :() 

Szóval így megy ez! Kiskamasz korunkban minden belénk vésődik, mindenre emlékszünk, memorizálunk. Aztán hipp-hopp felnövünk, záporoznak az okos, univerzum megismerő kérdések helyett, a standard kérdések! Hol dolgozol? Férjhez mentél? Gyermeked van, Kistestvért szeretnétek? Visszamentél dolgozni?

Na ha így haladunk nemsokára jön a mikor mész nyugdíjba kérdés!

Na mindenesetre igen jól érezzük magunkat, ha ilyen gyorsan telik az idő :) 

Szombaton elmentünk kirándulni. Egy nagyon kedves, nagyon vendégszerető baráti párhoz utaztunk Szárligetre.

 Ez már a második tanyalátogatásunk volt a nyáron, és itt is nagyon jól éreztük magunkat. Most is megdöbbentett, hogy milyen csodálatos egyveleget alkot a magyar hagyományok ápolása és a modern életvitel és gondolkodásmód.

Valóban kettős életet él a pár: a belvárosba járnak be dolgozni nap mint nap, majd meló után jöhet otthon a kecskefejés, és a többi állat ellátása. Az épületek, a stílus, és minden, ami körbeveszi őket nagyon hagyományőrző, és ők tisztelik is ezt az örökséget. A gondolkodásuk viszont nagyon modern, egyáltalán nem szűklátókörűek, nagyon rugalmasak, és nem ragaszkodnak a berögzült vendéglátói szokásokhoz. Nem az volt a cél, hogy mindenki degeszre egye és igya magát, és körbeudvariaskodjuk egymást, de mégis jól laktunk, jókat ittunk, és nagyon le tudott mindenki lazulni.

Valahogy olyan harmonikus volt minden, és olyan szeretettel gondozták, és beszéltek az állataikról is. Mindegyiknek van neve, és őszintén mondom, hogy nagyon jólneveltek. Nagyon furcsa ilyet mondani, de tényleg látszik, hogy nagyon sokat foglalkoznak velük.

Természetesen kis Dávid is nagyon jól érezte magát, főleg, hogy bemehetett az állatok közé és 3D-ben játszhatott a tanyalakókkal. A legnagyobb szenzáció nála nyilván a kakas volt!

Aztán azt is kíváncsian nézte, hogy fejik meg este a kecskéket. Az egyik hagyta magát szépen, a másikat viszont a házigazda a lába közé vette, és fogta a szarvát, amíg a párja megfejte. Eszméletlen látványt nyújtott a srác, ahogy a Ray-Ban napszemüvegében, a hátracsapott baseball sapkájában és a friss illatú öltözékében segített a szintén hasonló stílusú, és szintén napszemüveges "asszonykájának". És így már Zita nevű kecskéjük is "tejelt".  

A tyúkok is vígan tojták a tojásokat, amíg ott voltunk, fent az asztalnál mondták is a háziak, hogy éppen mikor tojnak, annyira ismerik már minden hangjelzésüket. Aztán meséltek még a kis "fightokról" az állatok között, és a kecskesajt készítés fortélyairól. Közben pedig ment a youtube buli.

Egy szempillantás alatt eltelt a nap, el kellett indulnunk haza.  

Mindenki őszintén köszönte a feltöltődést, és hazafelé menet arra gondoltam, hogy milyen jó érzés is szabadnak lenni és fiatalnak :)

Köszönet érte!

Szerencsére minden rendben velünk :)

Elmentünk az orvoshoz kedden délután és a legnagyobb megdöbbenésemre csodálkozva kérdezte, hogy miért vagyunk ott? Mondom neki, hogy azért, mert azt mondták a gyermekünkre az ügyeleten péntek este, hogy bárányhimlős, én meg valószínűleg elkaptam.

Hitetlenkedve nézte a gyereket és engem. Azt mondta, hogy ez szerinte nem bárányhimlő egyikünknél sem, hanem valami csípés. Majd leestem a székről. Mondom, akkor ezek szerint feleslegesen maradtunk itthon? Ő nem tudja, mert a gyerek csípéseit nem látta frissen, de az igen csodaszámba megy, hogy egy gyerek lezavar 4 nap alatt egy bárányhimlőt, márpedig ezek már nem aktív pöttyök. A torka valóban még mindig piros egy kicsit, szóval nem kétli, hogy valami vírus átment Dávidkán, de ő nem gondolja, hogy a himlő volt. Ledöbbenve távoztunk, és utána konkrétan kiborultam.

Nem hittem el az egészet! Most akkor mi van?! Zavarodottan és teljesen felkavarva hívtam nagy Dávidot a megoldásért. Meg is lett! Két óra múlva itthon volt, 4 órával később pedig már a kis család a Balatonon volt!!!!!!!!

Az utolsó normális képkockám az életünkből, hogy ülünk a fodrászszékben, és mondókázunk Dávidkának. Onnantól minden annyira valószerűtlen volt, hogy nem bírtam fel se fogni az eseményeket.

Tegnap estére tértem magamhoz, amikor este, vacsora után sétáltunk hárman a Balaton partján.A kicsi elaludt a babakocsiban. Sétáltunk, beszélgettünk, és akkor megláttam a távolban egy fehér vitorlát! Az idő langyos volt, a fények ragyogóak, az egész Balaton olyan csodálatos volt, mint a képeslapokon.

Olyan hirtelen összeszorult a torkom, hogy még én is megdöbbentem magamon. Na gondoltam szégyenszemre csak nem kezdek el sírni, pedig komolyan mondom, zokogni tudtam volna. 

Ráadásul ma reggelre minden világossá vált számunkra. Este mielőtt kimentünk a partra, a kicsit bekentük szúnyogriasztóval, kivétel a nyakát és az arcát. Azt nem mertük. Másnapra pontosan olyan nagy és csúnya pöttyök jöttek ki rajta, mint itthon, és tovább rajtam is, ahol értek a szúnyogok! Sőt a reggeli hírekben is bemondták, hogy allergiás reakciót válthatnak ki az "árvizes" szúnyogok!!! 

És most már itthon vagyunk! Vége a nyaralásnak! Szúnyog itt is van, Dávid véleménye szerint ilyen fájdalom okozására is csak a nőstények képesek :) No igen! És a bárányok mint mindig, mégiscsak ártatlanok voltak!

Az idegrendszerem megtépázódott egy kicsit, kapkodhatom a magnéziumot marékszámra, de ha a gyönyörű, magányos fehér vitorlára gondolok és a Balaton illatára, már nem érdekel semmi.

A szúnyogokkal lesz még egy-két meccsem, de legalább már tisztán látom, hogy ellenségek vagyunk!

Mára kipöttyösödtem én is :( Persze ez még az az állapot, amikor az gondolja az ember lánya, hogy biztos pók csípéseim, szúnyog csípéseim,  hangya csípéseim vannak, meg egy kis ételallergiám :(

Az igazság az, hogy valahol belül már nem csak tudom, hanem érzem is, hogy a pöttyös az igazi :( Legalábbis ezzel fogom tudni csak nagy Dávidot vigasztalni.

Abból is gondolom, hogy valami nem stimmelhet velem, hogy a kutya egész nap bújik hozzám, és leül mellém. A legmeglepőbb az volt, amikor a kerítésen keresztül beszélgettem a szomszédasszonyommal, és feltettem a lábam a kerítés beton részére. Erre odajön a mindig izgága, senkire se hallgató kutyánk és lefekszik a lábam alá. 

Na gondoltam ennyi. Mondtam is neki, hogy semmi bajom, minden rendben, de csak bújt. Alig vártam, hogy ilyen legyen, de most azért egy kicsit ijesztő volt :)

Szóval egyelőre más tünetem nincs a beazonosíthatatlan pöttyeimen kívül, de majd holnap megmondja a doki. Engem is megnéz a kicsivel együtt. 

És a kis báránycsalád csak lapul a szobában ... 

No igen, ez a bárányhimlő valóban nagyon elszigetel minket mindentől! Valóban olyan, mintha egy szigeten lennénk. 

Ez az első teljes napunk apa nélkül. Tegnap még igyekezni kellett valahogy élelmet szerezni, mivel hál'Istennek sikerült kiüríteni a hűtőt nyaralás előtt, amire persze még pénteken nagyon büszke voltam :) Drága szomszédasszonyomék segítenek mindenben, úgyhogy tegnap végül minden logisztikai kérdés megoldódott. A gyermekem is az átállást gyakorolta, röpke 5 órát aludt délután! Végül késő este hulla fáradtan dőltünk ki, és végigaludtuk! az éjszakát.

Eljött a ma reggel. Gondoltam, hogy rendhagyó lesz a nap, mert a gyerek tudja már, hogy csak ketten vagyunk. Mondta is reggel, hogy apa dolgozik. Na ebben meg is állapodtunk! Én persze mosolyogtam magamban: Dávid biztos örülne, ha minden munkanapja ilyen lenne :)

Szóval apa dolgozik, anya pedig Dávidkával van. Most mindenre van idő, így csodálatos felfedezéseket tettünk mind a ketten a házban és a kertben. Nekem most tűnt fel, hogy mennyire el volt hanyagolva a kert :(, és hogy van locsolófejünk, amivel ki lehet váltani a locsolást :) Aztán találtam homokot a kicsinek, be is ugrott, hogy tavaly vette Dávid neki, hogy majd homokozik benne. Most, hogy nem tudunk játszótérre menni, nagyon jól jött. Dávidka ráült a hintalovacskára is, amit már nagyon régen nem csinált, és ő is tett egy fantasztikus felfedezést: talált egy lyukat a szárító vasrúdján, amibe mindent, de mindent beleszeretne most tenni. Na ennek nagyon örültem, mert legalább addig se az éretlen szőlőszemeket tépi le és golyózik velük. 

Ma az étkezéseink is rendkívüli nyugalomban teltek, így végre bele mertem főzni a mesefigurás nyuszis búzatésztát a paradicsomlevesbe. Milyen jól tettem!!!! Nagyon sokat megevett belőle a kicsi, és amikor elfogyott egy adag, mindig mondta, hogy kér még nyuszit :)

Ebéd után a legnagyobb megdöbbenésemre leszállt a székről és bement, hogy ő alszik!!!! Sajnos ebből is látszik, hogy beteg az én kis elevenségem :( El is aludt!

Így telik az 1. himlőfesztiválos napunk, itthon a szigeten. Délután több helyszínünk is lesz: a cseresznyefa alatt hintaverseny, a szőlőlugas alatt homokvár építés, a virágos kertben vizes, locsolós party lesz, este a nagyszínpadon fellép az Alma Együttes, a kisteremben pedig Vukot vetítik.

Inni pedig egész nap KÖTELEZŐ! 

Estére garantálható a teljes kiájulás!

Na mi most jól a földre pottyantunk :( Az élet megviccelt minket rendesen :( 

Tegnap elmentünk együtt a fodrászhoz, mert a fiúknak volt még egy hajnyírás beiktatva a nyaralás előtt. Nagy Dávid mondta, hogy kezdjük már a kicsivel, mert akkor addig ő még elmegy a postára, hogy ne zárjon be. Na így is lett. Ül a kezembe a gyerek, mondókázunk neki, mire észreveszem, hogy pöttyök vannak a kezén. Gondoltam, ez nagyon furcsa, mert annyit nem volt kint az udvaron indulás előtt, hogy így megcsípje a szúnyog. És ahogy így agyalok magamban, látom, hogy már a füle mögött is van, meg a combján is. Jaj!Végem van! Mondom a fodrászunknak, hogy pöttyösödik a gyerek. Ő is azt mondta, hogy szúnyogcsípés.

Na ekkor már nem tudtam megnyugodni, elkezdett csorogni rólam a víz. Ekkor jött be Dávid. Mondom neki, hogy tiszta pötty a gyerek. Á, csak csípések. Közben be is ült a fodrászszékbe, már szépen el is lazult, amikor még egy új pöttyöt megláttam a gyereken. Na konkrétan rohamot kaptam. Már világomat nem tudtam, hogy mi van a gyerekkel, tudtam, hogy ez nem lehet csípés. Este fél nyolc volt. Mondom Dávidnak irány az orvos hajvágás után. Minek? Ne aggódjak! Na ennyi voltam! Már nem hallottam senki hangját! Elkezdtem telefonálgatni, szervezkedni, míg végül az ügyeleten kötöttünk ki mindenféle papír nélkül.

És! Bárányhimlő!!!!!! Tudtam! Ahogy megtudtuk én megnyugodtam, és természetesen forró váltásban Dávid lett szívbajos. Neki akkor esett le, hogy a gyerek nyaralásának lőttek :(

Jaj! Na akkor őt  vigasztalni! Azt mondta, ha gyerek lenne, most bőgne. Mondtam neki, hogy én is. 

De végül senki nem bőgött, mégis csak szerencse, hogy nem tudott Dávidka a nyaralásról. Így nem volt mit tenni, ma szétvált a kis család. Dávid elment a nagy családjához testvéreihez, szüleihez, mi meg maradtunk a kicsivel meg Pamával karantén alatt.

Azért ez borzasztó nagy tapasztalat volt az egyszer biztos. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megdöbbentem reggel, hogy az én drága kedvesemnek milyen kevés csomagja van :) Most már tényleg nem csodálkozom, hogy ki szokott akadni, amikor tele van az autó csomaggal :)