Találtam 2 érdekes oldalt:

www.szupernyeremeny.blogspot.hu 

www.webnyeremeny.hu

Na ezeken aztán van bőven nyereményjáték :)

Keresem a recept beküldősöket is, egyelőre egyet találtam, ami tetszik a www.foznijo.hu oldalon: a "hónap séfje" játékot.

Van egy jó kedvezményes oldal is: www.babakassza.hu

Érdemes megnézni.

Jó játékot mamik!

Na ma reggel keltem úgy, hogy tuti hogy, nem fogom tudni végigcsinálni a napot! Már megint alig aludtam valamit az éjjel. Ez már a 4. ilyen éjszaka volt egymást követően. Hol a saját gondolataim, hol a gyerek miatt nem aludtam eddig.

Tegnap éjszaka viszont Pama miatt. Éjfél körül kezdett el ugatni, de nagyon, és nem lehetett megnyugtatni semmivel. Dávid természetesen borzalmasan kiakadt. Hiába mondtam neki, hogy ez nem természetes, meg ugye sose szokott ilyet csinálni, nem foglalkozott vele. Pedig a kutya még az ölembe is felugrott. Na én erre már teljesen begyulladtam, közöltem életem párjával, hogy most azonnal megyek át a gyerekhez, nem hagyom éjszakára egyedül. Erről meg engem nem lehetett lebeszélni.

Gyermekünk az egész hacacáré alatt az igazak álmát aludta mozdulatlanul, pedig azért, ha nagy zaj van, azt meghallja. Na, mire elcsendesedett a ház, addigra már Dávid nem tudott visszaaludni. Na gondoltam a kutyának ezzel tényleg befellegzett. 

Szóval pocsék reggelem volt. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy tényleg egész napra így maradok, és nem fog érdekelni semmi. Na, azért jól tettem, hogy nem így lett, mert még vendégünk is volt délelőtt :) Kérdezem a szomszédunkat, hogy mi lehetett itt az éjszaka, mert a kutyák teljesen meg voltak zavarodva? 

És akkor kiderült a nagy igazság: egy nagy, termetes nyest van a közelben! :( Szombaton látta a szomszédasszonyom, amikor este jöttek haza, ráadásul a mi kertünk végében volt. Jaj! Meg is nyugodtam, meg nem is. Végül is nem betörő, és nem baltás gyilkos, "csak" egy nyest. Állítólag már jó pár madarat is elpusztított. 

Na alig vártam, hogy Dávidnak elmondjam a telefonban. Na így ő is megkegyelmezett a kutyának, sőt jelezte (bár féltő aggódást nem érzékeltem a hangján), hogy Památ szétcincálta volna odakint a nyest. Mondom neki, hogy Památ a szomszéd macska is szétcincálná, ha Pama közelébe kerülne. Már egyszer egyébként a macska a szeme közé nézett sétáltatáskor, azt csinálta, mint egy tigris. Ez egyébként a beceneve is, mint később kiderült. Meg sem lepődtem. Mondjuk azon már igen, hogy nincs farka. Nem csodálom, hogy Pama ki van készülve tőle. 

Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak a következő napok, de nagyon bízom benne, hogy ez az éjjeli szerenád csak egyszeri alkalom volt.

Na ez az a forgatókönyv, ami mindig működik!

Az ébredés nyűgös, a gyerek nem reggelizik rendesen (pedig ugye nem ártana indulás előtt), senki nem talál semmit, és indulás előtt legalább hatszor összeveszünk. Jobb esetben a gyerek kibírja a helyszínig, rosszabb esetben bealszik, és akkor újra lehet gondolni az egész napot! Az elején ezen teljesen kiborultam, mert mindig nagy terveim voltak az ünnepnapokra. A sokszori csalódás után azonban már nem voltam túl motivált. 

Na ezért döntöttem úgy ma is, hogy ha nem muszáj, ne menjünk sehova gyermeknapon, a kicsinek még úgyis az számít, hogy nyugiba együtt legyünk, és együtt játsszunk. Egyedül a vásárlást kellett elintézni, mást nem. Gondoltam, ebből baj nem lehet, jövünk-megyünk. Hozunk grillcsirkét, hogy ne kelljen főzni, mégiscsak gyereknap van...

11:00-kor már el is indultunk. Viszont utána jöttek, a "ha már ott vagyunk" mondatok. Tudom, ha már ez elkezdődik nálunk, annak nagy kimerülés lesz a vége. De hát mégiscsak gyereknap van ... Mindig tudom, hogy az ilyen típusú agyalásokat csírájába el kellene fojtanunk, de eddig még sosem sikerült :(

Szóval elindultunk, és a gyermekünk - teljesen rendhagyó módon -  természetesen bealudt a kocsiban. Gyerekülésestől kellett kiépíteni a kocsiból, így tettük be a bevásárlókocsiba. De akkor már kell egy másik kocsi is, mert ugye akkor mibe pakolunk. Így két nagy kocsival vonultunk be a bevásárlóközpontba. Na utána jöttek a "ha már itt vagyunk dolgok", amiket el akartunk intézni. Még az első boltból sem jöttünk ki, amikor felkelt a gyerek! Na bumm! Fél órát sem aludt, és valószínűleg ezzel a napi alvásnak vége. Ez ugye nem lenne gond, ha ettől nem lenne iszonyat nyűgös az esti fürdetésig. 

Indulhatott a gyereknapi móka! Ha valamit nem ért el, nem kapott meg, nem vettük ki, nem tettük vissza, ordított. Tele torokból .Gondoltam magamba, mindegy, én futottam bele, minek mozdultunk ki. Aztán Dávid kitalálta, hogy rakjuk oda a nagy akváriumhoz, az élő halak elé, hadd nézze őket a bevásárlókocsiból, hátha megnyugtatja. Na ez maximálisan bejött, de annyira, hogy amikor el kellett hoznunk, borzasztóan kiborult. Annyira sírt és ordított, hogy semmivel nem lehetett megnyugtatni. Na, amikor már a századik elégedett család ment el mellettünk megnyugodva és mosolyogva, hogy hál'Istennek nem az ő gyereke borult ki gyereknapon, kezdett felmenni bennem a pumpa! Ott voltunk az ordító gyerekünkkel, a két nagy kocsival, a sok cuccal, kifulladva! Na egyszer érjünk ki, húzunk haza! 

Nagy nehezen kikeveredtünk! Alig tudtunk elindulni, mert még ugye kakás pelust is kellett cserélni!

Persze, amikor elszabadult egy bevásárlókocsi, és a lejtőn besorolt a körforgalomba, és az épp arra közlekedő autó elsőbbséget adott neki, azért elmosolyogtam magam. Mondtam is Dávidnak, hogy ha megy lefele vigyázzon, mert lesz előttünk majd egy bevásárlókocsi. Igen rezignált állapotba volt ő is, mert le se reagálta az egyébként szokatlan eseményt :)

Na, aztán útközben úgy tűnt, el fog aludni a kicsi. Épp hazaértünk volna, mikor mondtam, hogy menjünk már még egy kört, mert akkor már biztos elalszik. Erre Dávid, na jó, de akkor már szerezzünk már be még ezt azt. Jaj! Na jó! Ekkor már 16:00 volt! Oké! Újabb bevásárlóközpont. Kiszálltok? Á, dehogy! De aztán mégis, mert gyereknapi műsor van.Jaj! Na jó! Aztán kocsiba vissza. De ha már ebben az utcában vagyunk, és így tovább. Végül 6 órát voltunk oda, az 1 órás bevásárlás helyett. Gondolta Dávid, hogy akkor ennyi, de most meg én találtam ki, hogy baromi éhes vagyok és kötelezően most akarom megcsinálni életem első pizzáját. Kétszer kellett visszamennie szegénynek a boltba, mert mindig elmaradt valami.

Na de este, itthon, a jó melegben, a kalandos nap után egy istenit pizzáztunk, és jó sok csokis perecet meg vaníliás karikát ettünk! Így végül, ha csak egy rövid időre is, mi is élvezhettük a kisfiunkkal a gondtalan gyermekkor varázsát!  

Ma reggel a férjem együttérzését fejezte ki a háztartási munkával kapcsolatban. Mély sajnálattal közölte, hogy milyen kellemetlen lehet nekem a fürdőszobában mosogatni! Na ez jelenti azt, hogy a ház már elért egy bizonyos krízisszintet a rendetlenség és a kosz terén. Szerencsére nem párosult hozzá "A jaj drágám, azért ezt most már csak meg kellene csinálni, háton simogatás", amivel engem meg lehetne ölni. Úgyhogy, miután elmentek a fiúk a szokásos kis szombat délelőtti programjukra, tornádó üzemmódba kapcsoltam magam, és délig végigsöpörtem az egész házon. 

Persze a kertbe már nem jutottam ki, mert ugye az ebédet is meg kellett csinálni, pedig nem ártott volna :( Ugyanis általában ezen a területen is együttérzésüket fejezik ki a járókelők, illetve nem utolsósorban a szomszédban élő tulajdonos édesanyja. Gyönyörű kertet örököltünk az előző tulajtól, amit már csak gondozni kellene. Na de persze ez nem ilyen egyszerű, mert ugye van egy kutyánk, aki a rácsok között át tud bújni a virágoskertbe, illetve a kert többi részét is bitorolja, a gyerekkel együtt. Szóval a lényeg, hogy a mostani tulaj mamája mostanában egyre sűrűbben mondja, hogy milyen gyönyörű a kert. Hát ezt nem bonyolult kódolni, azok után, hogy a rózsa kivételével a létező összes virágot letaposta már a kutya, a gyep nem nőtt ki rendesen, tiszta foltos, és természetesen, mivel elrágta a kutya a slagot, csak az esőre számíthatok, de még így is kókad minden. Szóval, ezek után, gondolom, szegény nem akar megbántani, mint kisgyerekes anyukát, hogy milyen ocsmány minden, de azért ösztönöz, hogy jó lenne már csinálni valamit.

Pénteken csináltam is! Kölcsönkértük a fűnyírót, aminek leesett az egyik kereke, illetve kilazult az a rész, ahova be kell dugni a konnektort és még a kis tartó pöcök is lepattant. Persze amíg a szomszédban voltam, a kutya átszökött, kiderült, hogy el vannak rohadva a lécek. Szóval, nem csak magamnak és kedves családomnak okoztam remek péntek estét, hanem a tulajnak is, aki azonnal cselekedett, és megcsinálta este fél kilencig a lécet. A kertben minden szanaszét, kutyakaki szedés tegnap sztornó. Mondom a tulajnak, holnap mindent elteszek, nem hagyom úgy. Szegény, csak annyit mondott udvariasan: "ahogy gondolom". Lehet, hogy tényleg nem érdekli, vagy azok után, hogy tavaly, információ hiányában kiásattam Dáviddal összes gyeptéglát, mielőtt észrevettük volna, hogy a kertben az van, teljesen lemondott a kertrendezésünkről. 

Otthon a család is nagyon együttérző szokott lenni, nem szólnak bele semmibe.... közvetlenül. Persze azért itt sem nehéz megfejteni mi áll egy-egy udvarias mondat hátterében :) A "ne is foglalkozz vele" című mondatoknál: "ne beszéljünk már többet róla, mert én is mindjárt felidegesítem magam", a "nem kell ebből nagy ügyet csinálni" az "Úristen, hogy lehet valaki ilyen hárpia (és ezek variáció)" állhatnak. Az "érdemes így vagy úgy csinálni dolgokat" című mondat finom jelzése a "jobb lenne ha a bölcsebbre, tapasztaltabbra hallgatnál" intésnek. "Nekem ez a véleményem, én így gondolom" fordítása "Elvileg nem kéne beleszólnom, de nem bírom ki".

Szóval a kisgyerekesekkel azért még mindig kesztyűs kézzel bánnak. Persze ez jobban is esik az ember lányának, mint ha állandóan letörnék az önbizalmát. Már pedig a nagyok tudják, hogy azért otthon helytállni, nagyon is komoly feladat. 

Szóval az együttérzés csodálatos dolog, még akkor is, ha valaki saját magával együttérző :) Tegnap elmentünk a kicsivel megnézni a macskákat. Van egy ház az utcánkban, ahol van két gyönyörű macska. A ház már zarándokhellyé vált a kisgyerekek számára, annyira szeretik nézni a békés macskákat. Ráadásul óriási aloe verák is vannak a kertben, mindig egy hölgy szokta gondozni őket. Tegnap kiderült, hogy családja is van, találkoztam a férjével és a lányukkal. Dicsérem az aloe verát, nagyságát, szépségét, a gondos kezeket. Na akkor dicsérnéd, amikor ősszel és tavasszal ki-be kell őket hurcolni! Na, erre valóban nem gondoltam :) De tényleg, apa szempontját is figyelembe kell venni :) Ne csak anya oldalát nézzük :)

A kisfiam elkezdett folyamatosan beszélni. Azért ez még nekem egy kicsit szokatlan, főleg, hogy most már nagyon vigyázni kell, hogy mit mondunk, mert természetesen a legizgalmasabb szavakat visszautánozza :)

Most hétvégén történt, hogy az egyik barátunknál locsolt a szomszéd. A barátunkat nagyon szereti Dávidka, mindenben hallgat rá, és amikor azt mondta, hogy locsol a szomszéd, természetesen megjegyezte a kicsi. Na de, ugye, egy kisgyerek érdeklődését azért mindig fenn kell tartani, úgyhogy tovább ragozta. "Hű, de izgalmas! Úúú! Úristen!" Na és ekkor a gyerekemnél beakadt a szalag, és elkezdte nagyon édesen kiabálni, hogy "Úristen, locsol!" 

Elkezdtünk nevetni, na erre elkezdett színészkedni. Befogta a fülét a kis kezével, fordította jobbra-balra a fejét, és közben vígan kiabálta: "Úristen, locsol!" Látta mennyire tetszik nekünk, úgyhogy jó sokáig csinálta. Szerencsére a szomszéd srác is "gyerekbarát", így élvezte ő is.

Na ebből aztán lett egy produkció, ami abból állt, hogy ha voltunk valamelyik családunknál, mindenkinek be kellett fogni a fülét, a fejünket kellett hozzá rázni, és közösen kiabálni teli torokból, hogy "Úristen, locsol! Úristen, locsol!" Nekem a dédimamák tetszettek a legjobban, ők voltak a legviccesebbek, meg a kicsit foghíjas nagynéni meg a nagyon foghíjas férje. Egyébként nem tudom mire gondolhattak a szomszédok, amikor hallották a hangos skandálást :) 

Dávid azt mondta, ha eddig nem tudta volna, hogy Dávidka az én fiam, most már biztos benne, ugyanis egyszer nálam is beakadt a szalag, és folyamatosan csak azt ismételgettem, hogy "Úristen! Úristen!" Ez a 30. szülinapomon történt; a barátok bulit szerveztek, és a meglepetéstől nem tudtam mást mondani, csak ezt. De ezt mondjuk elég sokáig meg sokszor, úgyhogy ez rajtam ragadt, meg most már Dávidkán is. 

Pama kutya is alkotott a családlátogatáson. Nem is nagyon szeretem vinni, mert mindig történik vele valami. A múltkor is majd frászt kaptam, mert a hámból kibújt,és egy kis utcai harcra került sor a helybéli kutyákkal. Most meg teljesen kikészült a nagynénémék disznóitól. Állandóan ugrált a két mázsás állat óljánál. Meg is kapaszkodott, és már majdnem beugrott hozzájuk, amikor életem párja nagy kegyesen végre leszedte, miután hangosan üvöltöttem a kert másik oldaláról, ahol a gyerekkel voltam, hogy szedje le! Na én csak ne idegeskedjek!  

Ha lenne türelmem hozzá ilyenkor olyan szívesen felsorolnám, hogy mi mindenen NEM szoktam már idegeskedni, és hogy már milyen harcedzett vagyok, de azt azért ne kívánja már el tőlem, hogy végignézzek egy ilyen házi pankrációt. 

Na de aztán mindannyian épségben hazaértünk a mi kis otthonunkba, és szépen visszatértünk a régi kerékvágásba. Így az utolsó pillanat után raktuk ki a kukát (szerencsére a szomszéd utcából még elvitték), újra a fürdőszobában mosogatok, a gyerek már mindent összepisilt (újdonságként a szomszéd padlóját is :(), újra kupi van, tele a szennyes kosár, a mosógépben fél napja benne a ruha, a kutya pedig megint "sípolva visít", és természetesen altatáskor ugat a leghangosabban. A kakis pelenka kint maradt az ablakban a muskátlik között, amit Dávid rakott ki, mondván ne büdösödjön idebent :) A csajok is megvannak, már a gyerekeink is újra "harcolnak" a játékokért!  

Szóval ha valaki kérdezi, minden rendben :):)

Az utóbbi napokban sok kisgyermekes szülővel találkoztam. Ráadásul olyan szülőkkel, akik mindent megtesznek gyermekeikért. Annyi megismételhetetlen pillanatot láttam. Igazi családi gyöngyszemek voltak.

Láttam cuki részeg apukát, aki először vallotta be, hogy milyen felejthetetlen pillanat volt, amikor látta, hogy talál egymásra újszülött lánya és élete szerelme, amikor először érinthették meg egymást. Megnyugodott, hogy felesége tökéletes anyja lesz gyermekének. Más már nem fontos, a lényeg megvolt. Tudta, hogy visszacsúszik így a második helyre, de ő szerinte, ha valakinek van egy kis józan esze, az be tudja látni, hogy ez így helyes. Nagyon édesen adta elő ezt a sorsdöntő jelenetet az életéből :)

Láttam, hogy igazolódik be számtalanszor az anyai ösztön. Tudta a mami, hogy mikor álmosodik el a gyerek, mikor kel fel, mikor kell nagyon figyelni a gyermekre, mert már olyan a fáradtságtól, mint az őszi légy, csak csetlik-botlik. A másik mami indokolatlanul ideges volt, és lám estére belázasodott a gyermeke. Az apai ösztönt most ismertem meg. Azt kell, hogy mondjam, hogy az apák tökéletesen megérzik, mikor kell rágyújtani, kibontani egy sört, vagy koccintani a barátokkal a gyermekek, és természetesen anyukáik egészségére :) Ha nem cselekszenek azonnal, ugyanolyan hisztisek, türelmetlenek és idegesek tudnak lenni, mint az anyukák. Szóval cselekedni kell, de azonnal.

Aztán meglepődve tapasztaltam azt is, hogy az apukák is tudnak mondókázni gyermeküknek :) Hozzáteszem, hogy nem a Kerekecske, gombocskából válogatnak, az már biztos. De úgy néz ki a gyerekek élvezik a nézőtereken tanult kis "versikéket", lényeg, hogy apa teljes beleéléssel adja elő a rímes szövegeket :) Hát igen, mégiscsak többször fogja használni a gyermek, mint a csip-csip csókát :)

Láttam újra az ikerlányokat is, megdöbbentő milyen dolgokat kell átélni a szüleiknek. Na egy ikres szülőt, tényleg csak egy másik ikres szülő érthet meg, ez már teljesen biztos! El se tudjuk képzelni, mi "egyes anyukák", hogy milyen érzelmi viharokat okoz egy maminak, hogy nem tudja egyszerre táplálni érzelmileg a két gyermekét, csak - ezt is, mint minden egyéb alapvető szükségletet - "csúsztatva". Az érzelmeket viszont nem lehet "csúsztatni", mint a peluscserét, ha egyszer a mamira szükség van, akkor szükség van, nincs mese. Egy gyermeknél is azt érzi az ember sokszor, hogy nem tud mindig tökéletes, jó anyukája lenni gyermekének, nemhogy kettőnél. Arról nem is beszélve, hogy szegény apuka így nem is a 2. helyre, hanem egyből a 3. helyre ugrik :) Na szóval itt nagyon belevaló anyukának és apukának kell lenni. De ez mondjuk náluk szerencsére nem is hiányzik.

Imádtam a hétvégén az unokaöcsémet is, aki csak úgy, mint az édesanyja imádja az édességet. Egy Boci jégkrém maradt már csak, az összes többit felfalta a család, köztük a legtöbbet a kicsi fiú. Na, gondolta az anyja, hogy talán az utolsót már megeheti. Megbontja a jégkrémet, és már jön is az angyali gyermek, a sokszori repetáért :) Hát persze, hogy ő kapja meg. A nővérem hősiesen tűrte, hogy még ez a kis "juti falat" is elmaradt az egész délelőtti robot után, és leült beszélgetni velünk. Még nekem is fájt a jégkrém hiánya, pedig én nem vagyok annyira édesszájú, mint ő.

Aztán a következő pillanat tökéletesen példázta, hogy milyen türelmet kell gyakorolni a mamiknak gyermekükkel szemben. Az történt ugyanis, hogy a kisfiú (bocsánat már nagyfiú) elindult az anyja felé. Azt hittük adni akar egy falatot a nővéremnek. Már kezdett olvadozni a szívem, amikor pusztán annyi történt, hogy a legártatlanabb arccal odament, és megmutatta csodálatos felfedezését édesanyjának, miszerint csíkos belül a csokiréteg alatt a jégkrém :) 

Még szerencse, hogy az anyák napi, kézzel készített kis csoda még az asztalon volt, mielőtt a nővérem végképp feladta volna az egész napot :)

Most már egészen biztos vagyok benne, hogy játszani érdemes :) A barátnőmtől tudom, hogy Tiszarofon például van egy játszótér, amit Delikát játszótérnek neveznek. Azért lett ez a neve, mert az egyik háziasszony beküldött egy delikátos receptet, és egy játszóteret nyert a település :)

Szóval most már csak meg kell találni a megfelelő nyereményjátékokat :) 

Addig is egy kis kvíz! Ha van kedvetek küldjétek el a válaszokat az arvaildi@gmail.com email címre! Küldjetek ti is játékötleteket kikapcsolódásképpen!

Az e heti kis információs kvíz:

1. Mit jelent eredetileg a suttogó kifejezés? Miért fontos ez a mamiknak?

2. Hogy hívják a Rossmann baba-mama programját?

3. Hány éves korig lehet igénybe venni a Rossmann baba-mama programját?

4. Ki a Szülők könyvének az írója?  

5. Sorolj fel 2 művet Deákné B. Katalintól?

6. Melyik újság főszerkesztője Deákné B. Katalin? Milyen rendszerességgel jelenik meg az újság?

7. Mondj 2 baba-mama újságcímet!

8. Ki az Altatok című könyv-cd szerzője?

9. Sorolj fel 5 pelenka márkát!

10. . Hogy hívják a gyerekek "hang-adóját?" Milyen elismerést kapott 2013-ban?

Alig vártuk, hogy megérkezzen a Csodatanya újabb lakója Cézár, a bika. Dávid is már előre lelkesen mesélte Dávidkának, hogy Cézár Emília férje, és hogy nagyon szeretik egymást, csak úgy, mint apa és anya. Annyira tündéri módon ragozta, hogy egyáltalán nem lepődtem meg, hogy amikor megjött a bika, szinte jobban örült neki, mint a gyerek. Cézár mégiscsak egy bika :) Na nagy volt az öröm :) Lehetett játszani a legerősebb állattal, aki egyébként tényleg tekintélyparancsoló volt:)

2 nappal később Cézár eltűnt. Persze erre is apa adta meg a választ: a bikák szoktak ilyet csinálni; elcsavarognak, aztán visszajönnek a feleségükhöz. A bikák már csak ilyenek, egy cseppet se aggódjon Dávidka, Cézár meglesz.

Már 1 napja nem volt meg a bika, amikor kezdett nagyon rossz érzésem lenni, így tüzetesen átvizsgáltam a kertet. Sejthetően Pamára gyanakodtam. Még meg is könnyebbültem, hogy nem találtam meg a tüzes bikát. Dávid is kérdezgette sűrűn, hogy hol van, de mondtam, hogy nem került még elő. 

Két nap múlva viszont megtörtént a tragédia. Kimentem az udvarra és a lépcsőn ott hevert a szarv nélküli, szétrágott, csonka Cézár. Jaj, de szörnyű volt, komolyan mondom!

Némán megmutattam Dávidnak. Megdöbbenve állt ott, majd egy nagyon cifra mondat után kivette a kezemből Cézárt, és elkeseredve csak annyit mondott Dávidkának: látod kisfiam, így jár az a bika, aki elcsavarog otthonról.

Azóta, ha sorra vesszük a képről a tanya lakókat, minden egyes esetben Dávidka hozzá teszi Cézárnál, hogy Pama, Pama. Hát igen! Ezt valóban nem lehet elfelejteni!

Gyereknek lenni jó  .... volt. Ez jutott az eszembe, amikor a kisfiam valamelyik nap egyedül felmászott a hintaágyra, feje mögé tette kis kezét, és nézte ahogy teregetek, meg hogy mozognak a levelek a fán. Nagyszerűen pihent és sziesztázott a hűvösben.

Hát igen! Amikor már felelősséget vállal valakiért/valakikért az ember az nagy fegyelmezettséggel jár. Pár hete panaszkodtam a férjemnek, hogy így meg úgy, meg fáradt vagyok, meg egyébként is. Erre ő: "Most komolyan mit siratsz? A fiatalságunkat?" Na akkor kapcsoltam, hogy kezdek nyanyásodni!!

Azokat a bizonyos idős néniket nevezem nyanyáknak, akik a legnagyobb forgalomban indulnak útnak tömegközlekedési eszközzel, és mennek orvoshoz, és meg vannak döbbenve, hogy milyen udvariatlanok az emberek ... Vagy ők azok, akik 50 fokban leszólítanak, hogy angyalkám nem fázik meg így a baba a kocsiban? Vagy, amikor kendőztem: Úristen, nem fullad meg a baba, kap levegőt?  Vagy a medencében a sáv kellős közepén úsznak nagyon lassan (nyanyaúszás), hogy sehogy se férjen el mellettük az ember. Megbotránkoznak, ha visít a gyerek, ha nem köszön stb. Jaj! Nem akarok nyanya lenni! Bár elég ijesztő, hogy a nyanya és az anya szót csak egy betű különbözteti meg :(

Nyanyának lenni nem jó :)

A kedvenc mondásom Halász Judittól: "Akit az Istenek szeretnek, örökre megtartják gyermeknek!"

Klasszikus névkavarodás idegállapottól függően! Mindig megmosolyogtuk a szülőket, nagyszülőket, hogy állandóan végigsorolták az egész családot, ha megszólítottak minket. Akkor még nem értettem, hogy lehetek én Tomika meg Sanyika :) Ma már megértem!

A kedvencem, amikor a gyerekünk és a kutyánk kint az udvaron különböző helyen egyszerre csinál valami olyat, amit nagyon nem kéne :) Na akkor tuti nem találom el a neveket :) 

Aztán a szokásos "hát fiam" véletlen intézése a (lány)kutyánkhoz meg nagy Dávidhoz :) Aztán megkapni ugyanezt véletlenül a másiktól :) Na meg persze az "anyázás, apázás", amit ugye elvileg akkor használnánk, ha a gyereknek magyarázunk valamit. Aztán ebből is jön a kavarodás. Aztán a kedves becenevek használata össze-vissza mindenkinek. A poén, hogy a gyermekünk is kezdi, sokszor összekeveri az apa és anya megszólításokat.

Arról nem is beszélve, hogy most már ugye van a családban Cápikó, Bálnikó, (két tömör gumiállat, csak azért, hogy jobban fájjon, ha Dávidka "megsimogat" velük minket :( )Bóbi (=Bóbita az ismert dalból), és persze az eddig megérkezett, és a családba szervesen beépült tanya lakók: Celestina gazdasszony, Ágoston ló, Emília tehén, Hópihe bárány, Hektor kutya, Cézár bika (béke poraira), Gaston malac és Kotkoda tyúk. Ha kihagytam valakit, utólag is elnézést kérek tőle. Na az ő nevüket eltalálni sokszor már művészet. 

Emlékszem, amikor megegyeztünk, hogy ugyanazt a nevet fogjuk adni a kicsinek is mint az apukájának, annyi volt az apja reakcióra: "Így viszont már ketten nem fogunk mozdulni, ha szólsz, hogy csinálni kell valamit!" Gondoltam túlértékeli még egy gyermek fiús oldalát, biztos hallgatni fog ránk akár fiú, akár lány :) Még nincs két éves a kicsi, de ez a rózsaszín lufi már kidurrant :) 

Szóval a névazonosság nem mindig segít a mindennapokban :) Ráadásul további bonyodalmat okoz, hogy a kutya barátját is pont úgy hívják, mint a kisfiamét :) Illetve most már ugye egyre több emberrel találkozunk és ismétlődnek a nevek. Na ezt még nem tudja a kicsi összerakni a fejében :) De hát csodálkozunk, amikor a szülei is össze-vissza használják a neveket még felnőtt korukban is :)