Végre lett értelme az agyalásomnak :) 

Dávid pár hete új telefont vásárolt magának, amire rákerült egy új játék. Konkrétan a szókereső. Beállította 4 percre. Ennyi idő alatt kell megtalálni az összes szót, amit kiír a játék. Átlag 20 szó rejtőzik a 3X3-as összekevert betűkockában. Ja és csak a szomszédos betűket lehet felhasználni.

Egyik este megkért, hogy segítsek már neki, mert egyszerűen nem találja meg az összes szót. Ó, gondoltam, mi sem egyszerűbb! Na azóta sem sikerült egyszer se :( pedig nagyon rákattantunk. Tegnap az első híre az volt, amikor hazajött, hogy a metrón 1 szó kellett volna már csak a sikerhez :) Mondtam neki, hogy állítsa legalább 5 percre, de azt mondta, hogy ez az izgalmas benne :) Hát ez tényleg az! A legjobb benne, hogy nem kell a mosáson, takarításon, nyári programokon, költségeken, meg ezer dolgon agyalni, mert ilyen ügyes játékok el tudják terelni az ember figyelmét :) Nem tudom, mikor fogjuk először megtalálni az összes szót, de nagyon inspirál minket :) 

Be is ugrott, hogy régen is voltak korszakaink: az egyik ilyen volt a honfoglalós korszak. Na azt nagyon szerettük!!!!!! Egyébként van a családban, aki nyugdíjas korában kezdett el játszani, és közösséget talált magának a honfisok között és találkoznak, mennek együtt kirándulni, és ugye napi szinten tartják a neten egymással a kapcsolatot.

Mi is találkoztunk ma a bababárosokkal a szomszédasszonyommal. Már a múlt héten is voltunk a baba-mama talin, de akkor konkrétan rajtunk kívül 1 anyuka volt :) Most azért voltunk bőven. Ez is online kapcsolattartás, de van  offline :) találkozó is. Édesek, aranyosak, kedvesek, cuki gyerekekkel. Kell ez!

Ja, és elolvastam a Hadas Kriszta könyvet (Egy tökéletlen anya naplója), na az is tök jó volt. 

Szóval a mami töltőn van :)

"Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szó az nincs, csak képzelet ...." Ez a dalszöveg jutott tegnap este eszembe, amikor a Halászbástyáról néztem az áradó Dunát. Na és persze az örök klasszikus vers:  "Alig hallottam sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély, Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

Hogyan kerültem ebbe a magasztos állapotba? Magam sem tudom, hogy alakult így!

Még szombat délelőtt a szomszédasszonyom mondta, hogy elmennek a kislányával és a férjével megnézni a Dunát. Még gondoltam is, hogy milyen jó ötlet. Akkor még meg sem álmodtam, hogy még ugyanezen a napon a várból fogom egyedül nézni a hömpölygő Dunát. Úgy alakult ugyanis, hogy a fiúk nélkül érkeztem a várba és várakoznom kellett. Ezer éve nem voltam fent, már teljesen elfelejtettem, hogy mit tud adni ez a csodálatos panoráma. Ráadásul a vár ezen oldalát még sose láttam. Korábban mindig diákcsoportot vittem,  rohanás volt általában, sose volt nyugi. 

És most? Egy álom volt az egész. Este már sehol nem kértek belépőt, így mindenhova felmentem, és végre vettem magamnak egy klasszik Magnumot, amit mindig sajnálok magamtól, és csak ültem kikönyökölve fenn a bástyán és ámultam, bámultam. Olyan terápiás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Aztán észrevettem, hogy egy kisfiú ugyanabban a pozícióban van, mint én. Miről álmodozhat? Hogy marad meg ez az este az emlékezetében? Min gondolkozhat?

És én? Olyan jó volt egy kicsit nekem is gyereknek lenni! Rácsodálkozni a világra! Aztán jött egy bohókás spanyol pár, akik a New York, New Yorkot énekelték, és abszolút semmitől és senkitől sem zavartatva magukat el kezdtek énekelve táncolni. És tényleg annyi szerelmes pár volt. Nagyon sok boldog, jó illatú szerelmes pár. Vajon összeházasodnak? Gyerekük lesz és egymásra vágják az ajtót? Ki tudja? Annyi élet és sors, és az épületek maradnak, a folyó pedig rendületlenül áramlik. Most éppen nagyon! Igazi katasztrófa turizmus alakult ki a Duna közelében, annyian akarták látni a nagy óriást. 

Ilyenkor minden annyira a helyére kerül a fejemben. Hogy mi a lényeges és mi nagyon nem az! Persze ebbe lehet, hogy az is segített, hogy délelőtt megint apa-fia program volt, és most már tényleg szántam magamra is időt! És nagyon jól esett!

Meg a mai nap is! Szeretek családi körben lenni. Együtt a gyerekek, nagy alvások (persze mindenki máskor :), nagy játékok (Pama is a pisis pelenkával :) ), nagy pancsizás (persze kakihegy a pancsi vízben :)  és utána a hirtelen jött fáradtság.

Szóval az első bográcsozás megvolt idén nyáron. Éljen, éljen! És! Lehoztuk végre a padlásról a nyári kerti cuccokat!!! Bár  igaz, hogy a létrán én voltam, és az éppen felém repülő székpárna 3 ból 3 tárgyat bowlingozott le, ami között volt egy üveg kancsó is. Dávid repítette felém, gondolván, hogy elkapom. Hát nem :( Borult minden! Férjem, Uram, Parancsolóm kiabál. Dávidka nyüszít, hogy mi történik. Erre Dávid :"Semmi baj Fiam, apád ideges, mert anyád béna" :) De ez kit érdekel :) Április óta le akarjuk hozni a cuccokat, júniusban ennyi vérveszteség belefér :)

És! És! Van víz a konyhában!!!!!!!!!!!! Konkrétan majdhogynem magától oldódott meg a dolog! És!!!!! Dávidka unokatestvérének olyan könyve volt, amiben szólt a kakas!!!!!! És! Érik a cseresznye!!!!!! 

Álom hétvégénk volt! Nagyon hálás vagyok érte! 

Dávidka most már mindenre tud válaszolni, és nem is akárhogyan. Ma nagyon formában volt a kicsi, egész kis csokorra való frappáns kis válasz gyűlt össze :)

Elkezdte turkálni az orrát, az édes kis ujjával. Kérdezem: mit keresel Dávidka? Mire ő: a kakast :)

Napközben mindig kérdezi, hogy hol van apa? Ma is. Mindig mondom neki, hogy apa dolgozik. Erre ma ő: kergeti a malacot. Nahát ez biztos, hogy nincs benne a munkaköri leírásában, így megdöbbenve kérdeztem, hogy milyen malacot? Hát Gastont, feleli ő. (Ez a neve a tanyás játékban a malacnak.) Mondom, hogy biztos, hogy nem kergeti apa Gastont. Erre ő, akkor lovat. Ágoston lovat. Na feladtam. Mondtam, hogy én nem tudok róla, de ez nem baj :)

Aztán felkérezkedett az ölembe. Éppen teáztam. Erre ő: anya segítek, segítek, közben nyúl a bögre felé, majd megissza a teám felét :)

A kis kakast is látta megint. Aztán szomorúan közölte, hogy elment. Kérdezem, hova ment? Válasz: Hazavitte az anyukája.

Este már nem feküdt be az ágyába, csak rám a matracra, mert közölte, hogy a kakas az ágyikóban van. És mondom nálunk a kakasnak külön ágya van? Büszkén felelte, hogy igen. Kérdezem tőle, hogy nem férsz el mellette? Határozott nem, nem volt a válasz :)

Most már arra is rájött, hogy esetleg Pamára "kenheti", ha valami rosszaságot csinált. Bent a szobájában már eltört a legós műanyag vödör, annyira nem vigyázott rá. Na ma közölte, hogy "anya, Pama megrágta!" :)  

Olyan aranyos volt kint a kertben. Voltak ma nálunk a szembe szomszédék is, nekik is van egy kisfiúk: 14 hónapos. Beszélgettünk, beszélgettünk, figyeltük, hogy ne essen el lépten nyomon a kisebbik gyermek, mire Dávidka kikukucskált az asztal végénél, és a legbájosabb arcával odasuttogta "Úristen! Locsol!". Annyira édesen hívta fel magára a figyelmet. Persze egyből ráfigyeltünk, na akkor már lehetett kiabálni a szállóigévé váló mondatot. 

Egyébként mostanában az a kedvenc elfoglaltsága a kertben, hogy odamegy a kicsi meggyfához, ahonnan már szépen lógnak a meggyecskék. Megáll, méregeti a "golyókat" (így hívja őket), majd finoman elkezdi "pöckölgetni" őket, és azt élvezi, hogy ide-oda libbennek a kis golyók :) Amikor vizes volt a sok eső miatt a gyümölcs, akkor még az esőcseppek mozgása is külön élvezetet okozott neki. Ezt a pöckölős hadműveletet egyébként olyan műgonddal tudja csinálni, olyan finoman nyúl hozzájuk, mintha azok a meggyecskék minimum drágakövek lennének. 

Ma ráadásul egy új játékot talált ki, ami sajnos kifogott rajtam. A tanya lakók egy kék zsákban vannak mindig, aminek összehúzható madzagja van. Na az üres zsákot a nyakába akasztotta a kicsi, majd egyesével adogatta nekem az állatokat, mondva, hogy ki hova nézzen, hol helyezkedjen el, mint egy nyakláncon. Ott lógott a tehén, a ló és szegény Celestina, a gazdasszony a nyakába, így közlekedett peckesen. Persze nem voltak nagyon stabilan rögzítve a tanyasiak, amiből nagyon nagy sírás-rívás és csapkodás lett, akárhányszor kiestek a helyükről :( Nem nőttem fel még a feladathoz, én még sose "fűztem" nagytestű műanyag tehenet, lovat egy láncnak tűnő madzagra, aminek egy zsák a vége, a szegény "akasztott" gazdasszonyról nem is beszélve. Szóval fejlődnöm kell, nincs mese.

Hát azt kell, hogy mondjam, hogy fel kell lassan kötnünk a gatyát, ha lépést akarunk tartani a gyermekünk fantáziadús, kreatív kis világával.

Állítólag mindent :), amit mi soha nem gondolnánk, és állítólag ez 3 éves korukig van így, meg hogy a kék szeműek még érzékenyebbek az univerzumra.

Én is nagyon sokáig hittem abban, hogy vannak kis manók, akik csodálatos játszótársai a kisgyerekeknek. Ezért volt a kedvenc mesém a Kököjszi és Bobojsza. Jelzem Dávid még a mai napig is hisz bennük, bár ő kifejezetten a háztartási manókban :) Lehet, ha nem én venném fel a "manó ruhát"  és türelmesen várnék, végül megjelennének és kitakarítanának, bár azokat a lényeket azt hiszem, már nem manócskáknak hívnák :)

Szóval nem állt tőlem messze a gondolat, hogy a gyerekem majd mond extra dolgokat, de azt sose gondoltam volna, hogy ez egy kakas lesz!!!!!

Hetek óta tart nálunk a kakas őrület! Akkor kezdődött, amikor otthon a nagyszülőknél élőben látta a kakast. Előtte már tudta, hogy milyen hangot ad ki (benne volt mindig az előadott kis állathangos repertoárjában :) ), és könyvben is látta már. Akkor még teljesen "normális" volt a kapcsolatuk! De amióta élőben látta, teljesen meg van bolondulva érte. Állandóan azt hajtogatja, hogy gyere kakas, itt van a kakas, hol vagy kakas stb. Ha kérdezem tőle, hogy hol van? Mindig a kis folyosónkra mutat. Ha kérdezem milyen színű? Azt mondja sárga, piros.

Valamelyik nap már annyira határozott volt a kicsi, hogy már rendesen befordultam :( Na mondom már csak az hiányzik, hogy itt bekattanjak a nem létező kis kakasunktól, azért idáig már nem fajulhat a "gyes-betegség".

Gyes-betegségnek nevezzük a szomszédasszonyommal azt az állapotot, amikor már mindjárt jön a gyes vagy már azt kapod. Tök kevés a pénz, spórolni kell, de még megteheted, hogy ne legyen bölcsis a gyereked. A gyerek még nem elég nagy, hogy bármit sokáig csinálj mellette, de már nem is annyira kicsi, hogy állandóan tojtasd szegényt. Szóval már akarnál valami hasznosat és értelmeset csinálni, de mit? Olyan befordulós, depis, nyűglődős állapotot okoz ez az átmeneti időszak. Legalábbis nekünk. Persze sokan ezt meg se érik, mert vissza kell menni dolgozniuk! Na az meg egyből mély víz :( 

Na mindegy, a lényeg: a gyerek látja a kakast itthon :) Ha nagyon "rápörög" a témára csak az nyugtatja meg, ha a neten elindítom neki azokat a falusi videókat, ahol a baromfik békésen kapirgálnak az udvaron vagy mondjuk két kakas viaskodik egymással. Kakasos mondókákat kell neki mondani, na azokat unos-untalan ismétli még lefekvés előtt is. 

Én úgy elképzeltem, hogy majd szereti Vukot, meg Micimackót, meg a nagy oroszlánokat, kis kutyákat, kis cicákat, de egy kakast!!!! Állandóan kiabálja, hogy kukorikú. A múltkor már kínomban azt válaszoltam: Kukorikú török császár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat. Na, megtanulta Dávidka!!!! Ráadásul a mamája is azt hitte, hogy segít azzal, hogy a Pál, Kata, Pétert énekelte a telefonban. Hát nem! Mindennap fel kell hívni mamát, hogy énekelje el újra és újra a dalocskát. (Mindegy, hogy esetleg vásárol vagy utcán van.)

Az apja már rock, rapp, metál, kis iskolás, opera változatban is előadta a híres dalocskát, sőt az egyik vacsora közben kitalálta, hogy adjuk elő neki kánonban :) Mondom, ezt nem hiszem el, ez a kakas mindannyiunkat az őrületbe visz! Már nem keresi Cápikót, Bálnikót sem, csak a kakast. A tanyasiak is el vannak felejtve, Kotkoda is mehet ahova gondolja, hiszen ő csak egy tyúk :( 

Nem tudom, hogy bemerjek-e vállalni egy kakasos játékot, vagy az már tényleg a vég lenne :) 

Szóval várjuk a kakasőrület végét, hátha majd meglát egyszer a házban valami más állatot.

Most érzem úgy, hogy ennek a hőmérséklet ingadozásnak már soha nem lesz vége. 

Amikor a kicsi megszületett iszonyatosan utáltam, hogy állandóan kivert a víz, olyan hőhullámok jöttek rám, amit annak előtte soha nem tapasztaltam. Ráadásul előtte nem is voltam sose az a pirulós fajta, a középiskolai magyar tanárom egyszer megdöbbenve közölte, hogy ő engem 4 év alatt még egyszer sem látott elpirulni. Persze nem azért, mert iszonyú pofátlan voltam, csak egyszerűen nem volt olyan a típusom. (Bár most azért visszasírom azt a félelem nélküli, megállíthatatlan, bátor kis egykori önmagamat ... )

Na a gyerek megszületése után, olyan lettem mint egy hőtérkép! Nagyon színváltós lett az arcom, de úgy, hogy egyáltalán nem tudtam befolyásolni a hőmérséklet ingadozásomat. Komolyan, mint aki klimaxol. Naponta átlag 3-szor öltöztem át, és legalább ennyiszer zuhanyoztam, idegállapottól függően akár többször is :)

Na alig vártam, hogy ez a hormonális csoda elmúljon, mire elkapott a másik véglet. Állandóan fáztam! Hozzáteszem el is költöztünk bérházból kertes házba, úgyhogy meg sem kellett volna lepődnöm. Na de állandóan! Na gondoltam, csöbőrből-vödörbe estem, én már sose leszek a régi :( Persze ez mondjuk, valljuk be, leányálom is már :(  Szóval "tápos csirke" lettem :)

Na, majd, ha kitavaszodik, minden rendben lesz! Aztán rá kellett jönnöm, hogy olyan mindegy milyen idő van kint, most már a gyerekem fogja megszabni, hogy hány fokos legyen a hőmérsékletem!

A hormonjaim köszönik most már jól vannak, a gyerekem viszont szintet lépett: "kis ravasz" lett belőle. Szóval, most már jönnek az izzasztó jelenetek :) Most már, ha vendégeink vannak, és nem a barátnőjéről, Liliről van szó, extra dolgokat tud művelni. Ha megérzi, hogy nincs lehetőségem rendesen rászólni a kis "rosszaságai" miatt, azonnal akcióba lép. Az a jobbik eset, ha ez otthon történik, az utcán még jobban tudja cifrázni :)

Most tartunk ott, ha egyedül vagyunk egy angyal, társaságban meg jöhet bármi! Régebben ez pont fordítva volt :)

Úgyhogy én már nem is veszek fel több réteg ruhát, úgyis megizzaszt a gyerekem, és természetesen antistresszes dezodort kezdtem el használni :)

Emlékszem, mikor először visított dühödten az utcán, hogy ő nem száll be a babakocsiba, azt hittem, vége a világnak! Mondta már korábban a bölcs és tapasztalt barátnőm, hogy lesznek olyan napok, amikor nem fogsz ráismerni a gyerekedre, na de ennyire!!! Konkrétan sokkot kaptam, meg se tudtam szólalni. Komolyan, ha van szülésfelkészítő, lehetne valami hisztifelkészítő csapatépítő tréning is anyukáknak, mert ez tényleg hideg zuhany elsőre! Ki lehetne találni egy csomó szituációs gyakorlatot :) Nekem mondjuk még nem ártana egy baba-mama kommunikációs tréning sem, mert "akció közben" igen szegényes a szókincsem, és ráadásul a felét ki is kéne azonnal cenzúrázni :)

Szóval a meleget és a pecsenyevörös állapotot inkább valami jó kis nyaralóhelyen tudnám csak elviselni, ahol legalább fejest tudnék ugrani valami kiváló medencében a kellemetlenségek elkerülése végett. 

Amíg ez nem jön össze, marad a struccpolitika, és a végtelen naiv és sík együgyű arc, miszerint én nem hallom és nem látom, hogy mit csinál a gyerekem :)

Megvolt tegnap az 1. nyári programunk! Már régen meghívtak minket a barátaink egy tanyára, de tegnapig nem jött össze a dolog.

Na innen nézve örülök, hogy szombaton adtam be a kulcsot, mert egy ilyen gyönyörű napot kár lett volna elrontani :) Így legalább lenullázva, kisülve indulhattunk el reggel. Fantasztikus volt, Dávidka is teljesen odavolt. Élőben láthatta a tanyasi állatokat, láttunk lovasbemutatót is, sokat ettünk és mindenhol lehetett rohangálni a végtelenségig. (Már mint a gyerekeknek, mert a felnőttek a kiváló vendéglátást azért megérezték a hasukban!)

Nagyon ránk fért már egy ilyen nagy könyvben megírt tökéletes nap. Szabadnak éreztük magunkat, amiben persze nagyon sokat segített az "életemben ilyen finomat nem ittam bolyhos szilva nevezetű pálinka" :) Hú, de becsapós kis manna :) Egy Tanyacsárda nevű helyen ebédeltünk, és mivel az is borzasztóan nagy alapterületű hely volt, egy csomó ideig ott maradtunk :) Ott volt a lovasbemutató is - és ezt nem a pálinka miatt mondom -, de tényleg nagyon színvonalas volt a műsoruk.

Utána még visszamentünk a vendéglátóinkhoz, ott is voltak lovak, aki akart, lovagolhatott :)

Dávid ilyenkor a szuper dolgoktól mindig belelkesül, és viccesen mindig megkérdezi, hogy vásároljunk-e ingatlant az adott környéken :) Jelen esetben tanyatulajdonosként képzelte el magát :) Finoman jeleztem neki, hogy a szerény kis kertes ház udvarán sem csinál semmit, nem biztos, hogy egy gazdaságot kellene vezetnie :) Persze kikéri ilyenkor magának, hogy igenis csinál, miszerint le szokta nyírni a füvet :) (Gondoltam, hogy akkor lehet inkább egy golfpályát kellene vásárolnunk.)

Persze az én Kedvesem mindig azt mondja, hogy csak szólnom kell, és megcsinál mindent :) No igen. Ha szólok, miért olyan hangsúllyal mondom? Na így nem fogja megcsinálni. Ha finoman mondom, konkrétan vár még minimum 60 percet mire egyáltalán megmozdul :) Ha csak úgy hagyom a dolgokat, jön az együttérző szöveg, hogy nekem milyen rossz lehet ezeket megcsinálni :) Ha előre eltervezzük a forgatókönyvet, tuti az utolsó pillanatban van valami sokkal izgalmasabb, amit csinálhatnánk :) Már megpróbáltam kiosztani a feladatokat is. Vállalta a bevásárlást illetve a szelektív hulladék elszállítását, mint házimunkát. Már a 4. szelektíves zsák van a garázsban :) , bevásárolni meg mostanában el szokott csalni minket a kicsivel :) 

Na de tegnap semmi ilyesmit nem kellett csinálni egyikünknek sem, úgyhogy nagyon békések és boldogok voltunk :) 

Hogy ma mi lesz a hétvégén hozzá se nyúlt lakással, meg elmaradt bevásárlással,  meg a sorolhatnám dolgokkal? Jó kérdés! Majd a manók megcsinálják :) (Dávid a legvégső elkeseredésemben szokott ezzel vigasztalni :) Nem lesz laza hétfőm az biztos! Ráadásul rendhagyó is, mert a gyerekem még mindig alszik. Szegény nagyon elfáradhatott tegnap :)

Szóval éljen az első igazi szünetelős nyári napunk :) Ezennel hivatalosan is megkezdtük a szezont :)

Én nem tudom, ki hogy van vele, én még mindig nem tudom elkerülni, hogy felrobbanjak! Pedig nem rég büszkélkedtem vele családi berkekben, hogy azért mostanában nem fordult velem elő, hogy elboruljon az agyam! Na bezzeg ma!

Sejtettem, hogy előbb-utóbb felrobban megint a dinamit. Ez nálam az a tipikus eset, amikor már napokkal, sőt lehet, hogy hetekkel korábban begyullad a kanóc, aminek a vége a menthetetlen felrobbanás. Ezekben a helyzetekben hiába az összes önismereti, meg ilyen-olyan kontrollos próbálkozásom, bumm, felrobbantam.

Most is éreztem, hogy baj lesz, mert az utóbbi 2 hétben semmilyen mozgásformát nem gyakoroltam, illetve olyan rongy idők voltak, hogy nagyon nem tudtunk kimozdulni a kicsivel sehova. Emellett az éjszakáim sem voltak jók, tehát igazán nem is kéne meglepődnöm a mai viselkedésemen. Nyilván a nap áldozata a férjem lett :( Szokásos kis apró  homokszemek kerültek a gépezetünkbe, ami ha a hétvégére esik, és ennyi minden előzi meg, végzetes lehet. Nekem azért még mindig az a gyenge pontom, hogy hétvégén nem lehet normálisan pihenni. Persze, persze, ha az ember lánya ügyesebben csinálná, meg blablabla ... (Itt egy jó hosszú férfi szöveg következne!)

Szóval ma már éreztem, hogy a végét járom, de azért még összeszedtem magam, hogy mire hazajön nagy Dávid (most a kicsi nélkül ment el :( ) minden rendben legyen. Aztán gondoltam, kulturáltan elővezetem neki, amíg a kicsi alszik, hogy most már ki kell, hogy mozduljak, stb. Na idáig már pont nem jutottunk el, mert a kisfiunk nem aludt el, annyira szeret az apukájával lenni hétvégén! Persze hétvégén emiatt szinte mindig később tudom elaltatni, meg is szoktam ezt már, de most felrobbantam! Istenem, csak ilyenkor bírnám megállni, hogy nem mondok semmit, csak egyszerűen elvonulok, és normálisan lekommunikálva angolosan távozok, hogy ők együtt tudjanak lenni. De nem, még ez nem megy :( Így maradt a verbális kiakadás és az elviharzás! 

Persze mondanom se kell, hogy az utcán vettem észre, hogy koszos nadrág és lekajált felső van rajtam, a hajam meg teljesen gáz már. Na, hogy lehet így vásárolgatni, mert az az igazság, hogy ez volt a titkos vágyam a hétvégére. Na jó, ha már úgy is ruhát akartam venni, majd átveszem. Így is lett. A fizetős WC-ben öltöztem át, ami olyan jól sikerült, hogy kint nem engedett el a WC-s néni, mondván, hogy, nem fizettem. Először jól felidegesítettem magam, mondtam neki, hogy átöltöztem stb. Én ide nem jöttem be korábban, csak nem akarok fizetni. Na akkor mondom, most megkeressük a papírkát. Nagy nehezen meglett, természetesen elnézést nem kért, szigorúan annyit mondott, hogy így már jó! Na ekkor már röhögtem magamban, hogy nem is olyan rossz ez az átváltozósdi. Gyorsan vettem egy olcsó szemceruzát, meg egy hajráfot is, hogy javítsak a képen még. A pénztárnál kaptam egy 1 főre szóló mozijegyet. Na még lehet, hogy singlinek néznek :) És aztán csak csavarogtam, és vásároltam, és néztem az embereket magam körül, és megmondom őszintén, nagyon jól esett. Vettem kaját magamnak, sütiztem, kávéztam. Régen mennyire nem értettem, hogy lehet ezt élvezni? Pedig lehet :)

Persze azt nem élveztem, hogy nem tudtam normálisan elmenni otthonról, nem is tudtam, hogy mi lesz, ha hazamegyek. Pedig már vágytam haza!!!! Na lassan hazasétálok. Kint voltak a fiúk a kertben Pamával együtt. Na gondoltam, akkor már felkelt a kicsi. Aztán megláttak. A kutya és Dávidka egyszerre rohant a kapuhoz :) Dávidka mint, aki be van rúgva. Jaj, ez a gyerek nem aludt :( Na a "nagy viszontlátás" örömére bevonultunk. Bent egy kisebb csatatér várt :) A gyerek ráadásul épp bekakált. Na jöhet a kárelhárítás. Gyerek 2 perc alatt elaludt, a kutya kapott enni, jöhet a ház többi része. 

Érdekes, most nem vagyok ideges ettől :) Szóval ki kell kapcsolódni, de mondjuk, nem baj, ha az ember nem vár a felrobbanással, ha már tudja, hogy ég az a bizonyos kanóc :)

Mint minden, állandóan változik ez is! Megdöbbentően gyorsan :) Már egy pár hónappal későbbi kismamaság sem ugyanaz, mint kicsivel korábbi elődje, a csecsemő és kisded gondozásáról nem is beszélve!

Persze az éppen aktuális baba-mama trend látszólag a nagy bölcseket nem igazán foglalkoztatja :) Hol érdekli őket, hogy az anyuka Suttogó vagy Ranschburg-párti, homeopátiás vagy sem, használ-e hordozókendőt vagy elveti, árt-e a bébikomp a gyereknek vagy sem? A Ringató, a baba-mama jóga, a baba-mama klub az micsoda, és egyébként is minek?

A babaápolási eszközöktől, meg egyenesen rosszul lesznek. Orrszi-porszi minek? Micsoda kínzás! Nedves pelenkával fogd be a gyerek orrát fürdetés közben, az majd fellazítja neki a váladékot, majd kiprüszköli :) Szoptatási tanácsadónőről soha nem hallottak, akkor mire való a védőnő :), meg a kórházban a nővérke? :) Utána olvasni a dolgoknak minek, látszik az a gyereken, hogy mi a baja! Nyugtatni kell, szoptatni, meg ringatni! Fejlesztő játék minek, valamit adjál a gyerek kezébe, hadd töltse vele az időt! A reagálás mindenre: "mit ki nem találnak még!" Ha kiakad az anyuka a férjére, a házimunkára; mit kell ezzel annyit törődni, asszonysors és kész :)

Korábban borzasztóan feszült voltam attól, hogy mennyire másképpen gondolom én ezeket a dolgokat, mindaddig míg el nem kezdtek mesélni az öregek :)

Nagyanyám a terhessége alatt kínkeservesen tudott csak főzni, mert azonnal elhányta magát. Étterem meg nagyáruház ugye, meg nem volt a tanyán :) Aztán volt, hogy egy több kilométerre lévő tanyára voltak hivatalosak "buliba", disznótorozni. A konyhába megérezte az őszibarack illatát, de nem mert szólni, hogy kérne belőle, majd csak otthon papának, amikor legyalogoltak 6 km-t. Erre papa fogta magát, visszament a másik tanyára barackért :), amiből végül csak egyet tudott mama megenni :)  Na meg amikor a nyár kellős közepén kellett benyújtani a cserépkályhába, mert mama fázott :) Aztán, amikor megszületett apám, nem sokkal később, egy kb apámmal egyidős rokongyerekre kellett vigyázni. Nem jött időben vissza az anyja, nem volt akkoriban még tápszer, nem volt mese, őt is meg kellett szoptatni, amitől nagyanyám iszonyatosan undorodott. Arról nem is beszélve, hogy ugye otthon szültek, akkor már  gond volt, ha kórházba került valaki.

Persze az a sztori sem megy ki a fejemből, amit a nagynéném mesélt! Otthon hagyta (!) mindig az alvó gyereket, amikor elment a sarokra bevásárolni, mindaddig, amíg egyszer arra ment haza, hogy a kislánya bekapcsolta a diavetítőt és mesét néz :) Na soha többet nem hagyta otthon egyedül a gyereket. 

És még sorolhatnám :)

Nagyon szuper az is, amikor valaki mondja, hogy náluk, hogy volt, meg így meg úgy, és csak akkor derül ki az időbeli tévedés, amikor rákérdezek, hogy akkor éppen hány hónapos volt a kicsije? Ja ő azt nem tudja, vagy ugye már idősebb volt, mint az én kicsim. Na meg a közhelyek! A halálom! Meg a majd meglátod! Nem bírom!

Ezek után arra gondoltam, hogy én soha (!) nem fogok beleesni ebbe a hibába :) És sajnos ... többször rajtakapom magam, hogy okoskodom!!!! Persze, ha észreveszem, leállok, de nem könnyű :)

Be kell, hogy lássam, hogy az okoskodó szavak mögött minden anyánál az együttérzés van a háttérben, és a lehetőség, hogy hátha a másik megússza, amin mi már keresztülmentünk. A rossz hír, hogy a sok gyötrődést senki nem tudja megúszni, a jó hír, hogy rengeteg sorstársunk van :)

Alig várja az ember, hogy rutint szerezzen a mindennapokban, hogy ne kelljen mindenbe annyi energiát belefektetni. Na de azt előre nem tudja az ember lánya, hogy ez később mennyi bosszúságot fog okozni! Mert ugye, ha valami berögzül, akkor berögzül :)

Itt van például a napi rutin. Őrület, hogy megszoktam a kialakított kis menetrendünket, és ha nem úgy alakul, komolyan, mint, aki alól kihúzták a talajt, úgy érzem magam.

Így is főzök. Minden mindig ugyanott van, és csak kapkodom ki a hozzávalókat, meg vissza!

 Na de hiba csúszott a rendszerbe! Tavasszal a nagytakarítást a konyhával kezdtem. (Jelzem, itt abba is maradt sajnos :( ) Büszke voltam magamra, hogy mindent alaposan megcsináltam, és még a nagy dobozokat is rendbe tettem, amikben az alapanyagok szoktak lenni. Valamilyen oknál fogva viszont a só és a cukor doboza felcserélődött. Egy csomó ideig nem kevertem össze őket, na mondom akkor, úgy hagyom. Aztán valahogy elkezdett lankadni a figyelmem. Elkezdtem rosszat kivenni, aztán megnyugodtam, mert az utolsó pillanatban mindig korrigáltam. Ez addig a pontig tartott míg a szomszédasszonyomnak fel nem szervíroztam a sót a teájához az egyik hűvös napon a kertben. Persze röhögtük az arcát, meg hogy két kanállal is belerakott a teába, nem csináltunk belőle gondot. 

Na de ma! Úgy volt, hogy megyünk ki a piacra. Persze nem jött össze az idő miatt. Na mondom jó, akkor csinálok egy kis zöldborsófőzeléket tükörtojással. Még aludt reggel a kicsi, mikor már megvolt a főzelék, pedig még korrigálni is kellett, mert 2 kanál lisztet tettem bele 4 helyett. Még csodálkoztam is, hogy milyen híg, pedig mindig túl sűrűre szokott sikerülni. Nagyon fittinek gondoltam magam. Telik, múlik a délelőtt, na gondoltam, megcsinálom most már a tojást. Kiderült, hogy 1 darab van összesen :( Na az kettőnknek nem elég :( Na látom van még túró, agyalok, na akkor legyen túrógombóc, az nagy kedvence a kicsinek is, a főzelék után jó lesz tejföllel, porcukorral. Persze 2 tojás kellett volna bele, na mindegy, "rutinos" anyuka ezzel nem foglalkozik, jó lesz úgy is.

Na de már kapkodni kellett, mert ebédidő volt! Na akkor sárgája, fehérje külön, hopp ez nem jött össze :( , elbénáztam. Na jó, akkor nem lesz olyan lágy, nem verem fel külön a fehérjét, csak püff bele az egészet a masszába. A kicsi már mondja "hami, hami". Na jó, akkor nem fog fél órát pihenni a massza, forralom a vizet, prézli és oké. Közben mi "bekészültünk", meg főzelékeztünk.

Végszóra kész lett a gombóc. Tök jól néz ki, az állaga is olyan mint szokott, nem rontottam el semmit, finom az illata. Gondolatban vállon veregettem magam, hogy így megoldottam a mai kajánkat! Na hajrá, együk! Ó milyen finom! De basszus, mi ez az utóíz! Ne!Tiszta sós az egész :( Simán összekevertem megint a dobozokat!!!!!! És a gyermekem annyira szereti a gombócot, hogy még így is ette :( Muszáj voltam elvenni tőle annyira sós volt, nekem ehetetlenül, persze sírt a kicsi nagyon. A kedvenc szava mostanában a "juj", na most mondhatta volna szegény. Végül teljesen elkeseredve kerestem valamit a hűtőben, és a legnagyobb szerencsémre még hátul a sarokban volt egy "gyári" fahéjas tejberizs. Na ezt ettük végül Dávidkával, Pama meg ette a "finom" túró gombócot :( Kíváncsi vagyok szegény mennyi vizet fog inni :(

És pont ugyanez van a tartós és nem tartós tejjel. Nyilván a tartósból szoktunk sokat venni, és akkor mehet a spájzba, majd onnan adagoljuk. Na ezt én is így csinálom, csak nem a tartóssal! Valamelyik nap megint a nem tartósat tettem a spájzba. Aztán Dávid is bevásárolt, ő is hozott. Pakolja be a nem tartós tejeket a hűtőbe, és ugye, mivel ismer, közli, hogy tudod, ezeket azért kell betenni a hűtőbe, mert nem tartós. De jó lett volna azt mondani neki, hogy ne nézzen már hülyének, tudom én jól, de nem ez történt. Némán kullogtam a spájz felé, és hoztam a tejet a hűtőbe. Persze nem bírta megállni röhögés nélkül, és kérte, hogy próbáljam már meg megjegyezni a különbséget, és most már jelöljem is meg ezt a tejet, mert lehet, hogy megromlott! Na meg is történt :( 

Olyan jó lenne, ha csak ezen a két dolgon kellene változtatnom, de sajnos számos olyan dolog van, amivel nap mint nap szembesülök, hogy valahogy másképpen kellene csinálnom, de ha egyszer nincs benne a napi rutinban :)

Persze mindannyiunknak vannak olyan dolgai, amiről igen nehezen tudunk leszokni. Pamának ilyen a szomszéd macska, a Family Frost-os  autó és a szórólaposok életre-halálra való visítós ugatása,  Dávidkának a szerdai kukásautó őrülete, amiből nem enged sose, a nagy Dávid rutinjait nem is sorolom, annyi van, én meg itt vagyok a kis berögzült dolgaimmal. Hát igen, valahogy nagyobb rutint kellene szerezni ügyességből is.

Nem megy ki a fejemből Caramel: Lélekdonor című száma. 

Már hónapok óta nem szólt hozzám a szöveg, ma viszont nagyon! Érzem, hogy nagyon jól esik a lelkemnek ma ez a szám.

Beszéljen ma helyettem ez a dalszöveg! 

"Úgy múlik el, minden ami fáj, Hogyha úgy tartja kedve, néha hazajár, Nem szól hozzád, csak leül egyedül, Hogy érezd, hogy élsz ott legbelül!

Cipelem a sorsomat, de néha nem bírom el, Keresem a lelkemet, de van, hogy nem felel, Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor, A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Oly sok a szó ami betakar, Folyton beszél de semmit nem akar, A pillanat ami sokat ér, némán múlik el, Egy ölelés éppen elég, ha búcsúzni kell!

Amikor majd eljönnek a régen várt csodák, Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám, Lesz hogy ringat lágyan és lesz hogy elsodor, De a szerelem az egyetlen Lélekdonor!

Tudom mindenért harcolnunk kell, Egy őrült mondat miatt nem múlhat el, Az idő telhetetlen, van hogy mindent elrabol, De valakinek te vagy a lélekdonor!

Cipelem a sorsomat, de néha nem bírom el, Keresem a lelkemet, de van, hogy nem felel, Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor, A szerelem az egyetlen lélekdonor!